Egy elvált nő vallomása: ilyen volt 50 évesen szingli nővé válni

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Egy elvált nő vallomása: ilyen volt 50 évesen szingli nővé válni / 3. oldal

Egy elvált nő vallomása: ilyen volt 50 évesen szingli nővé válni

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Közben elkezdtem barátkozni a szomszédommal, akivel mindig jóban voltunk, de valahogy sosem ültünk le beszélgetni. Ő is egyedülálló volt, akárcsak én (bár jó 10 évvel fiatalabb is), és elég ritkán mozdult ki otthonról, mert nem volt kivel. Pár hónap alatt legjobb barátnők lettünk, végre volt kivel strandolnom, moziba menni, beszélgetni a sikertelen társkeresős élményekről. Nem éreztem magam többé egyedül.

Amikor már nem görcsölsz rajta

Lehet, hogy azért is, mert nem akartam már görcsösen kapcsolatot, hirtelen megismertem valakit az egyik weboldalon. Eleinte kételyekkel vágtam neki a beszélgetéseknek, mert fotó alapján nem is volt különösebben az esetem, de nagyon lelkes volt, és minden nap keresett. Az első találkozónk után sem éreztem még azt, hogy szívesen vele lennék, de a második már olyan jól sikerült, hogy elkezdtem lelkesülni a gondolat után. Ez két évvel ezelőtt történt, azóta pedig együtt vagyunk, és rengeteg időt töltünk hol nálam, hol nála.

Nem állítom, hogy egyszerű dolga van egy 50 éves szingli nőnek, pláne, ha egész életében házas volt. Az én példám viszont bizonyítja, hogy semmi sem lehetetlen. Nyilván az én kapcsolatom sem tökéletes, nekünk is vannak gondjaink (például két különböző településen élünk, és egyikőnk sem szívesen hagyná ott a házat, ahol több évtizede él), de ez szerintem mindenhol így van.

Olvass még a témában

Nem érdemes megrekedni egy rossz házasságban azért, mert félsz az ismeretlentől, hiszen semmivel sem jobb házasként magányosnak lenni, mint egyedülállóként. Én örülök, hogy elváltunk a férjemmel, mert így még 50 évesen egy újabb élet lehetősége nyílt meg előttem! Sosem hittem volna, hogy egy nap majd szívesen megyek egész napos túrákra, vagy fel merek venni újra miniszoknyát egy randira, de a válás után én is változni kezdtem. Sokkal több van bennünk, mint hinnénk!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.