A háziasított szibériai rókák minden idők legelképesztőbb tenyésztési kísérletének eredményei – mintha évezredek evolúcióját gyorsították volna fel, hogy a folyamat néhány évtized alatt végbemenjen. A végeredmény: iszonyatosan cuki, tudományosan fantasztikus.
Minden idők egyik legelképesztőbb kísérleti ötlete
1959-ben két biológus, Dmitri Belyaev és Lyudmila Trut arra vállalkoztak, hogy lemodellezik, ahogyan a farkasokból kutyák lettek, csak éppen rókák segítségével. Elképesztő vállalkozás volt ez, hiszen a tudósok azt vállalták, hogy egy potenciálisan évszázadokig vagy ezredekig is eltartó kísérletet indítanak el, amelynek minden pontján számos, nagyon hasznos információ áll majd a tudomány rendelkezésére, azt azonban nem tudhatták, hogy maga a folyamat mennyi időt vesz majd igénybe, és mikor válnak értékelhetővé az első eredmények.
A kísérletet néhány tucat ezüstrókával kezdték meg, akiket a Szovjetúnió területén található rókafarmokról vettek magukhoz. Bár a farkasok domesztikációja becslések szerint körülbelül 15 ezer év alatt ment végbe, a kutatók megdöbbenve tapasztalták, hogy a rókákkal folytatott „lemodellezés” már néhány évtized alatt eredményeket mutatott.
A rókák egyre inkább kutya-szerűvé kezdtek válni, voltak közöttük foltosak, felkunkorodó farkúak és néhány lógó fülű egyed is.
A külsőben megjelenő változások mellett természetesen az állatok viselkedésében is észleltek újdonságokat: a most már 6. évtizede folyó, és jelenleg is aktív kísérlet során a tenyésztési kritérium a szelídség, vagyis azokat a példányokat szaporítják tovább, amelyek a legkezesebbek, így minden egyes alom egyre jobban és jobban igényli az emberi társaságot.
Mára ezeknek a bolyhos, mosolygós szemű kis lényeknek némelyike valódi ölbekutyaként viselkedik, és míg a laikus szemlélő számára csak az egyértelmű, hogy a tenyésztés eredménye egy elképesztően aranyos róka-kutya lett, a kutatók mind a mai napig rengeteg hasznos információt szereznek a háziasítási folyamatból, illetve maguktól a háziasított szibériai rókáktól is.
Árulkodó gének
Ahogyan azt a kutatók remélték, a szibériai rókák háziasítása során újabb és újabb tudományos felfedezéseket tesznek. A napokban publikált például egy újságcikket Anna Kukekova, Lyudmila Trut és egy csapat genetikus arról, hogy a molekuláris elemzések alapján úgy gondolják, a 15-ös kromoszómának kulcsfontosságú szerepe van a háziasításban.
Egészen pontosan azt találták, hogy egy SorCS nevű géncsoportnak meghatározó szerepe van abban, hogy a szibériai rókák mennyire lesznek szelídek. Ugyanez a géncsoport felelős a szinaptikus plaszticitásért, vagyis azért, hogy milyen erővel megy át a jel a szinapszisok között, ami feltétele a neuronok közötti kommunikációnak. Maga a szinaptikus plaszticitás a memóriához és a tanuláshoz kapcsolódik, így az eredmény közvetett kapcsolatot feltételez a tanulás, a memória és a háziasítás mögötti genetika között.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy megtaláltuk volna a „háziasító gént”, de a kutatók eljutottak a háziasításhoz kapcsolódó gének azonosításához, ami nagyban hozzájárulhat az evolúciós kutatások folytatásához.
