Véleménycikk: Schuszter Borka
Hiszek a szeretet erejében. Megrögzötten és megingathatatlanul.
Mindig szerettem azt gondolni, hogy a szeretet képes meglágyítani az embereket. Hogy ha valaki mellettünk megtapasztalja, milyen az, amikor elfogadják, meghallgatják, törődnek vele, akkor előbb-utóbb felszínre kerül benne valami jó, amit addig elrejtett a világ elől. Hogy egy biztonságos kapcsolatban talán olyan dolgokra is képes lesz, amelyekre korábban nem.
Ma is hiszek ebben. De meg kellett tanulnom, hogy a szeretet csak lehetőséget teremt, amivel nem biztos, hogy élni is fog az, akinek adjuk. Olvass még a témában
Az egyik legfájdalmasabb felismerés az életemben az volt, hogy nem változtathatok meg valakit pusztán azzal, hogy még jobban szeretem. Nem számít, mennyi türelmet adok, hányszor beszélgetünk ugyanarról, mennyire próbálom megérteni, mennyi szeretetet, figyelmet és biztonságot kínálok számára. Ha ő maga nem akar változni, vagy nem tesz azért, hogy változzon, akkor én egyedül nem tudom helyette megtenni.
És ez azért fájdalmas, mert közben tényleg valami nagyon értékeset adunk
A szeretetünket. A törődésünket. Az időnket. A türelmünket. Azt, hogy újra és újra megpróbáljuk. Azt, hogy a másik nehézségei mögött is meglátjuk az embert, és nem csak azt nézzük, hogyan bánik velünk.
Talán ezért olyan nehéz elfogadni, amikor mégsem történik meg a várt változás.
Mert szeretnénk hinni abban, hogy ennyi jóságnak, ennyi törődésnek, ennyi szeretetnek egyszerűen muszáj hatnia. Hogy ha már mindent megtettünk, akkor a másik egyszer csak megváltozik.
De a szeretet nem varázspálca.
Lehet valakit szeretni úgy is, hogy közben nem tudjuk megmenteni. Lehetünk mellette, támogathatjuk, megérthetjük, megbocsáthatunk neki, és közben mégis eljöhet az a pont, amikor be kell látnunk: a következő lépést már neki kell megtennie.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
