Aki tökéletességre törekszik, az nem tud elnéző lenni. Pedig jó kapcsolatokat megértés nélkül nem lehet kalakítani. Sohasem lehetünk tökéletesek, de ha elég jók vagyunk, akkor már lehetünk olyan szülők, akik jól nevelik a gyerekeiket. Erről szól Bruno Bettelheim Az elég jó szülő (Cartaphilus Kiadói Kft., 2003) című könyve is, amelyből idézünk.
Rövid távra tervezni
„Ha egy szülő ragaszkodik is ahhoz, hogy valamely kérdésben az ő álláspontja érvényesüljön és az ő általa felállított szabályok legyenek betartva, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a gyermek szívből fogadja el ezeket. Szülők és gyermekek továbbá nemcsak saját szabályaikat követik, hanem az interakció folyamán előzetes figyelmeztetés nélkül másik szabállyal válthatják fel, legtöbbször nem is tudva azt, hogy ez hogyan jött létre.
A sakk tehát végtelenül leegyszerűsített és banális metaforája lehet csupán az emberi kapcsolatoknak, azt a tényt máris illusztrálhatja, hogy egy bonyolult interakcióban egy-két lépésnél többet aligha tervezhetünk el.”
Hasonlóság
„Gyermekeink azért állnak olyan közel hozzánk, mert nagyrészt önmagunkat látjuk bennük; nemcsak ők azonosulnak velünk, mi is azonosulunk ővelük, többnyire erősebben és többféleképpen, mint annak tudatában vagyunk. Örülünk, ha olyan jellemvonásokat fedezünk fel bennük, amelyeket magunkban is helyeslünk.
Ám nemcsak a pozitív, hanem a negatív azonosulás is táplálja ezt a közelséget. (…) Ha azonban ezekben a pillanatokban ráébredünk, hogy azért nyugtalanít bennünket annyira gyermekünk valamilyen megnyilvánulása, mert nekünk magunknak sem sikerült még teljesen leküzdenünk ezt a hajlamot, akkor megértjük, hogy voltaképpen nem is a gyerek zaklatott föl bennünket, hanem önmagunk…”
Szorongás
„A szülők szorongása erősen megnehezíti az életet mind a szülő, mind a gyermek számára, mivel a gyermek még súlyosabb szorongással reagál a szülőére, és a két szorongás egyre növeli egymást.
De bármi legyen is a kiváltó oka, a szülő szorongása mindig rendkívül súlyos szorongást, gyakran éppenséggel pánikot idéz elő a gyermekben, függetlenül a szülő szorongását előidéző helyzettől. Bármi is váltotta ki a szorongást a szülőből, a gyermek úgy reagál rá, mintha ez csakugyan világrengető esemény lenne.”
Szabályok és egyéniség
„Az a hiedelem, hogy gyermekünkkel való kapcsolatunkban szabályokat kell követnünk, ellentétben áll azzal az együttérzésen és megértésen alapuló magatartással, amelyre kizárólag saját tapasztalataink alapján tehetünk szert, amely éppolyan sajátunk, mint gyermekünk számára a maga viselkedése. Ha szabályokra bízzuk magunkat, ezzel megtakarítjuk a jó megoldás megtalálásának felelősségét. Mivel minden szabály általánosításon alapszik, nem veszi figyelembe az egyénit…”
Különleges
„Nem sokat segít rajtunk, ha azt halljuk, hogy gyermekünk viselkedése az ő életkorában teljesen normális. Ráadásul maga a fogalom is kérdéses: pontosan mit is értünk ’normális’ alatt, amikor meghitt emberi kapcsolatokról beszélünk? Általában ez az ’átlagos’-t szokta jelenteni, de a gyermekünk nem kíván ’egyszerűen átlagos’ lenni, és mi sem szeretnénk, ha az lenne.
Gyermekünknek jó oka van arra, hogy egészen különleges legyen a mi számunkra, és ennek így is kell lennie; minden joga megvan hozzá, hogy azt kívánja, tekintsük pótolhatatlannak. Így, bár a ’normalitás’ fogalma statisztikailag hasznos, tökéletesen lényegtelen olyan helyzetekben, amelyekben a szülő és a gyermek közti mély érzések is szerepet játszanak.”
Meghittség
„Amikor boldogok vagyunk a gyermekünkkel, egy pillanatig sem hisszük, hogy mindössze olyan, mint minden hasonló korú, átlagos gyermek. Iránta érzett szeretetünk arról győz meg bennünket, hogy a mi gyermekünk egészen különleges.
Gyermekünk lehet átlagos kívülről nézve, az idegenek szemével, akik mit sem tudnak arról a mély meghittségről, amelyben egymással élünk. Tökéletesen rendjén való, ha mások átlagosnak tartják a gyermekünket; senki sem várhat el tőlük ennél többet.”