Vannak, akik meg sem tudják számolni, hányszor voltak igazán szerelmesek, mások egy olyan partnerrel sem tudnak büszkélkedni, akiről ezt elmondhatnák. Azonban az emberek túlnyomó részére igaz, hogy a harmadik szerelmük lesz az, aki elkíséri őket életük legjavában. Vajon rád is illik ez az állítás?
3/5 A második nagy szerelem
A második nagy szerelem már nevezhető valódi kapcsolatnak. Az első viszonyotokból mindketten tanultatok, tudjátok, mivel jár a kezdeti lángolás, azzal is tisztában vagytok, hogy ez nem tart örökké.
Sőt, a szerelem bármikor gyűlöletté csaphat át. Elmélyültök az érzelmeitekben, jobban figyeltek a másikra, ami persze nem jelenti azt, hogy nem követtek el hibákat.
Idáig valószínűleg nem történt meg, de most már jó eséllyel megtapasztaljátok, milyen a szex, emiatt tudjátok, hogy erre a kapcsolatra örökre emlékezni fogtok.
Persze, akkor még nem feltétlenül sejtitek, hogy sokkal inkább lesz elrettentő példa, semmit édes felidéznivaló.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!