Az együttalvás rövidtávon természetesen a gyermek biztonságérzetet is növelheti, illetve a szülő-gyermek kötődést is erősítheti, szigorúan abban az esetben, ha ez a szülőnek nem terhes, kellemetlen vagy dühítő szituáció. Azon viszont nem szabad csodálkozni, hogy szüleink, nagyszüleink generációjának az együttalvás furcsa lehet, hiszen a 20. század vívmánya a csecsemő minél korábbi szeparálása. Azonban ha ennél régebbre tekintünk vissza, láthatjuk, hogy az elsődleges gondozóval való együttalvás általános és természetes.
Akik még nem próbálták, általában attól tartanak leginkább, hogy esetleg ráfekszenek a babára. Melyek a biztonságos együttalvás feltételei?
Ha a szülők úgy döntenek, hogy szívesen alszanak közös ágyban kisbabájukkal, néhány szabályt be kell tartaniuk, illetve érdemes a részleteknek utánanézniük. Az együttalvást választó szülő ne dohányozzon, soha ne legyen alkohol vagy drog hátasa alatt, amikor lefekszik. A közös fekvőhely matraca kemény legyen, a babát ne fektessék a felnőtt párnájára, legyen saját takarója vagy hálózsákja, ahelyett, hogy közöset használna a szülőkkel. Emellett azt is fontos tudni, hogy az együttalvás nem javasolt, ha a szülő szélsőségesen kimerült, illetve ha a baba vagy a felnőttek egészségügyi állapota nem megfelelő.
Meg kell jegyezni, hogy egyes kutatások kifejezetten pártolják az együttalvást, mivel megfigyeléseik alapján az anya érzékenyen reagál a gyermek állapotának változásaira (például spontán ébred, amikor a baba is), illetve azt is dokumentálták, hogy az anyák testtartása alvás közben a baba számára óvó-védő funkciót tölt be: akár egy keret, körülöleli a gyermeket. A fenti szabályokat azonban érdemes szigorúan betartani, ugyanis a baleseteket sokszor a szülői ágyban tartott nagy párnák, takarók okozzák, illetve a szülő nem megfelelő mentális vagy egészségi állapota. Olvass még a témában
Ugyanakkor sok esetben éppen az okoz gondot, hogy az anya nem alszik együtt a kicsivel, hanem fotelben vagy heverőn szoptat, és elalszik a fáradtságtól, mielőtt a babát visszatenné az ágyába. Érdemes tehát alaposan megfontolni, hogy milyen feltételek mellett választjuk az együtt – vagy a különalvást.
