A kutyák már sokszor bebizonyították az emberiség számára, milyen csodálatos lények is ők valójában. Ha pedig jobban belegondolsz, kiderül, hogy ezeknek az állatoknak tényleges szuperképességeik is vannak! Most eláruljuk, mik azok a dolgok, amikre (sok esetben) velünk ellentétben ők képesek.
4/4 Együtt éreznek veled
A kutyák ugyan nem képesek olvasni a gondolataidban, és nem feltétlenül tudják, mi bánt, de egy új felmérés szerint arra viszont igenis képesek, hogy felismerjék a benned dúló érzéseket. Ezt egy kutatással be is bizonyították.
A résztvevő kutyák elé fotókat helyeztek el, amelyeken különféle érzelmet kifejező arcokat láthattak. Ezt követően hangfelvételeket játszottak le nekik, ám ezeken a beszélő eltérő hangsúlyban szólalt meg. Volt, hogy vidáman, de volt, hogy idegesen.
Attól függően, hogy az adott személy épp mérgesen vagy boldogan beszélt, a kutyák azt a képet kezdték el figyelni, amelyiken az arckifejezés ennek megfelelő volt. Vagyis könnyen lehet, hogy a kis kedvenced nem érti, pontosan miért vagy olyan mérges, de azt tudja, hogy milyen érzések játszódnak le benned! Ez az oka annak, hogy amikor szomorú vagy, rögtön odaül melléd, és megpróbál felvidítani téged.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!