Amikor a páromnak antidepresszánst írtak fel, nem a szex jutott először eszembe. Hanem az, hogy végre talán nem kell minden reggel ugyanazzal a szorítással a mellkasában ébrednie. Hogy nem kell nap mint nap megküzdenie azokkal a sötét gondolatokkal, amelyek kívülről láthatatlanok, belülről mégis felőrölnek. A mai napig hiszem, hogy ez a gyógyszer életmentő volt a számára. És ezt nem túlzásból mondom.
Az antidepresszáns rengeteg területen könnyített az életünkön. Kisimultak a hétköznapok. Több lett a nevetés. Kevesebb a feszültség. Nem kellett állandóan attól félnem, hogy mikor rántja vissza valami egy mélyebb gödörbe, mikor kell megint az ágy széléről néznem, ahogyan szenved.
Amióta gyógyszert kapott, látni rajta a megkönnyebbülést, a kiegyensúlyozottságot, azt, hogy nem szenved napi szinten pokoli mentális kínoktól – ez mindennél többet ér. Semmiért nem cserélném el ezt. Olvass még a témában
Az antidepresszáns és a szex
Még akkor sem, ha az is igaz, hogy a legtöbb antidepresszánsnak vannak mellékhatásai. És ezek gyakran érintik a szexuális életet is. Csökkent libidó, nehezebb izgalmi állapot, orgazmus elmaradása vagy késlekedése – sokan beszélnek erről suttogva, vagy egyáltalán nem beszélnek róla. Pedig valós jelenség. Nálunk is az.
Tisztában voltunk vele, hogy lehetnek majd ezen a téren nehézségek, így amikor először kezdtek másként működni a dolgok, egyikünket sem lepte meg igazán – noha a szívünk mélyén nyilván mindketten reménykedtünk benne, hogy mi leszünk az a szerencsés kisebbség, akik megússzák ezeket a szövődményeket. Ennek ellenére biztosak voltunk benne, hogy a gyógyszer marad. Ez nem is volt kérdés. Az előnyei messze felülmúlják ezeket a kellemetlenségeket, amiknek a jelenlétét immár tényként kezelhettük. Azt hiszem, ez lehetett az első lépés: az elfogadás.
Tudatosítottuk, hogy mostantól kicsit másmilyenek lesznek a dolgok. És hogy ezzel mindketten rendben vagyunk. Nem hibáztattuk egymást, nem kezdtünk el gondolkodni a „mi lenne, ha…” verziókon.
A mentális egészség nem lehet alku tárgya.
Ha az ár az, hogy újra kell tanulnunk a szexualitásunkat, akkor újratanuljuk, ebben mindketten biztosak voltunk.
A következő lépés az őszinte kommunikáció volt. Ez talán még fontosabb, mint maga az elfogadás. Mert a szex körül rengeteg kimondatlan elvárás kering. A teljesítménykényszer, a megfelelési vágy, a bizonyítás. Az a félelem, hogy ha valami nem úgy történik, mint régen, akkor az a vágy csökkenését jelenti, vagy a kapcsolat romlását. Ezek a gondolatok önmagukban is akkora stresszt teremtenek, hogy még nehezebbé teszik az önfeledt kapcsolódást.
Mi igyekeztünk ezeket lecsupaszítani. Kimondtuk, ha valami nehéz. Kimondtuk, ha valami hiányzik. És kimondtuk azt is, ha valami új meglepően jól működik. Mert volt ilyen is. Rájöttünk, hogy a szex nem egy forgatókönyv, amit mindig ugyanúgy kell lejátszani. Nem célorientált teljesítmény, hanem kapcsolódás. És a kapcsolódásnak rengeteg formája van.
Volt, hogy több időt szántunk az előjátékra. Volt, hogy a hangsúly eltolódott az orgazmusról az intimitásra. Volt, hogy egyszerűen csak összebújtunk, mindenféle „kötelező” végkifejlet nélkül. Az, hogy a kialakult helyzetet lehetőségként kezeltük – hogy újra felfedezhetjük, hogyan tudunk örömet okozni egymásnak –, felszabadító volt. Nem mindig fog minden megtörténni. És ez rendben van.
A múlt helyett a jelenen van a fókusz
A legfontosabb viszont talán az volt, hogy sikerült elengednünk az összehasonlítást a múlttal. Nem mértük állandóan a jelent a régi időszakhoz. A kapcsolatunk sem ugyanolyan, mint öt évvel ezelőtt – miért lenne a szexuális életünk változatlan? Az élethelyzetek, a testünk, a lelkiállapotunk folyamatosan alakul. Miért pont ez maradna érintetlen?
Ma már azt mondom: a szexuális életünk alapjaiban megváltozott. De nem lett jobb vagy rosszabb. Csak más lett. Lassabb talán. Tudatosabb. Kreatívabb. És valahogy mélyebb is. Kevesebb benne az automatikus működés, több a figyelem.
És ha mérlegre teszem, mit kaptunk és mit „vesztettünk”, nincs kérdés. A párom mentális stabilitása, az, hogy önmaga tud lenni, hogy nem gyötri nap mint nap a saját elméje, mindennél fontosabb. Minden mást megoldunk együtt.
Azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom: a mostani helyzetet teljesen kielégítőnek találjuk. Nem azért, mert minden ugyanúgy működik, mint régen, hanem mert mi most is működünk, együtt. És ezen semmiféle gyógyszer nem változtathat.
