Nem vesznek komolyan
Mindig molett voltam, a munkahelyemen sosem fogadták el az ötleteimet, az emberek nem voltak velem kedvesek. Aztán lefogytam - mert anyám meghalt és nem tudtam enni – és egyszer csak mindenki nyájassá vált irányomban: a kolléganők megdicsérték az öltözékem, a férfi kollégák segítőkészek lettek és a feletteseim nyitottá váltak a javaslataimra. Aztán szép lassan visszahíztam és ugyanúgy láthatatlanná váltam.
Zavaró apróságok
Ha leülök, az övcsatom beleszúródik a hasamba. A lábkörmöm levágása egy tortúra, aminek a végére megizzadok és zihálok, mert amíg előrehajolok, nem kapok levegőt. Nyáron borzasztó izzadás, amivel nem tudok mit kezdeni és látom az utcán az emberek fején az alig leplezett undort, amikor látják a ruhámon a nedves foltokat.
Olvass még a témában
Elméletben
Számomra a kövérségben a mentális teher a legnehezebb. Egy percre sem tudom elfelejteni, hogy nagydarab vagyok, mert szinte minden percben eszembe juttatja valami, vagy valaki: egy pillantás, egy helyzet társaságban, ülések mérete járműveken, ruhák stb. A méretem a gondolataim jelentős részét leköti és ez borzasztó fárasztó.
A cikk folytatódik, lapozz!
