5 mindenmentes desszert ötlet, amit imádni fogsz!

Írta: ,

Sokszor megkapom azt a szarkasztikus megjegyzést a barátoktól és ismerősöktől, hogy a „Mindenmentes ételekbe csak levegő van?”. Innen is üzenem nekik, nem, nem csak levegő van, hanem nagyon sok isteni, egészséges és tudatos alapanyag. A mindenmentes elnevezést lényegében azokra az ételekre szokták használni, amiben nincs tej, cukor, és glutén, de ide sorolhatók még a vegán receptek is.

Azonban fontos felhívom a figyelmet arra, hogy a mindenmentes nem feltétlenül jelenti azt, hogy bármilyen ételallergiával küzdő személynek is megfelelő az adott étel, ugyanis gyakran tartalmaznak mogyoró- és dióféléket, illetve olyan gabona származékokat, amik allergiás reakciót válthatnak ki, így mindig legyünk kellően körültekintők, ha mindenmentes ételt vagy desszertet eszünk.

Most 5 olyan mindenmentes desszert ötletet hoztam el Neked, amiknek biztosan nem tudsz majd ellenállni. Mindegyiknél feltüntetem, hogy pontosan mitől mentesek, így bárki könnyedén beillesztheti az adott étrendjébe.

Mini Snickers korongok Kép forrása: simplyquinoa.com

1/5 Mini Snickers korongok

Ez a legegyszerűbb nassolni való, amit valaha láttam, és természetesen isteni finomság, amiről aligha tudsz majd lekattani! Maga a recept tényleg mindenmentes, tehát vegán, cukor- és gluténmentes, azonban mogyoróféléket tartalmaz!

Hozzávalók: banán, étcsokoládé (min.70%-os), mogyoróvaj, karamell, mogyoró őrlemény

Azért nem írtam konkrét mennyiséget, mert ez teljesen egyénfüggő, annyit készítesz, amennyit csak szeretnél!

A banánokat karikázd fel, majd kend meg mogyoróvajjal. Erre kerüljön a karamell (bio boltban szuper alternatívák találhatóak), majd az olvasztott étcsokoládé. Hagyjuk megdermedni egy kicsit, majd szórjuk meg a mogyoró őrleménnyel. Mikor teljesen megdermedt, már fogyasztható is!

Isteni, gyors, és szuper egészséges, de azért óvatosan a fogyasztásával!

Epres „Sajttorta” korongok Kép forrása: chefsavvy.com

2/5 Epres „Sajttorta” korongok

Igazából bármilyen bogyós gyümölcsből készíthető, így az adott szezonhoz alakíthatjuk! Szintén vegán, cukor- és gluténmentes finomság, ami mogyoróféléket tartalmaz!

Hozzávalók: 2 bögre kesudió, 1 bögre datolya, fél bögre pekándió, fél teáskanál fahéj, kb. fél bögre kókuszolaj, 1 bögre fagyasztott vagy friss eper (helyettesíthető más gyümölccsel is), 3 evőkanál juharszirup, háromnegyed bögre növényi tej

A kesudiót áztassuk be meleg vízbe 2 órára. A datolyát, a pekándiót, a fahéjat és egy evőkanálnyi kókuszolajat tegyük a mixerbe, és dolgozzuk el, amíg jó ragacsos masszát kapunk.

Egy muffin formába, vagy más kisebb méretű formába osszuk el kb. 15 egyforma adagra, tetszőleges vastagságban. Érdemes alá sütőpapírt tenni, hogy könnyebben ki tudjuk majd szedni, mikor megdermedt.

A kesudiót, epret, juharszirupot, tejet és kb. 4 evőkanálnyi kókuszolajat turmixoljuk össze. Krémes állagot kell, hogy kapjunk, ne legyen se túl sűrű, se híg! Ezt halmozzuk a masszánkra a formákba, majd szórjuk meg a tetejét apróra vágott gyümölccsel vagy dióval, és irány a fagyasztó 3 órára, vagy a hűtő egy egész estére!

Csokis energiagolyók Kép forrása: simplyquinoa.com

3/5 Csokis energiagolyók

Na, ez az a recept, amit ha egyszer kipróbálsz, biztosan nem fogsz tudni leállni vele! A fentiekhez hasonlóan ez is mindenmentes, de mogyoróféléket tartalmaz!

Hozzávalók: Másfél bögre magozott datolya, 1 bögre dió vagy pekándió, 3 evőkanál nyers kakaópor, 1 evőkanál mandulavaj, 1 evőkanál juharszirup, negyed teáskanál tengeri só, negyed teáskanál fahéj, negyed bögre Quinoa pehely (vagy rizsparéj pehely), étcsokoládé, nagy szemű tengeri só díszítéshez

A datolyát, diót, kakaóport, mandulavajat, juharszirupot, tengeri sót és fahéjat masszává dolgozzuk egy turmixba, majd óvatosan hozzá keverjük a quinoa pelyhet.

Ebből a masszából kis golyókat formázunk, majd az olvasztott csokoládéba mártjuk őket, és mielőtt teljesen megdermednének, megszórjuk a nagy szemű tengeri sóval (csak óvatosan!).

Hűtőbe tesszük legalább három órára, majd fogyasztható is! Isteni, én előre szólók!

Kekszes energia kocka Kép forrása: donnahay.com.au

4/5 Kekszes energia kocka

Az első recept, ami teljesen mindenmentes, tehát allergén anyagokat sem tartalmaz, ha a megfelelő hozzávalókat alkalmazzuk! Viszont ezek beszerzése nem egyszerű, érdemes inkább a neten nézelődni, mielőtt lejárnánk a lábunkat a városban.

Hozzávalók: vegán vaj, graham keksz, vegán mályvacukor, kókuszkrém, étcsokoládé, kókuszolaj

Sajnos pontos adagokat nem tudok, mindig szemre és állagra mérem ki én is, mivel az eredeti receptbe se adtak anno konkrétumokat.

A vajat és a kekszet eldolgozzuk egy mixerbe, amíg „ágyazható” nem lesz. Ekkor egy sütőpapírral bélelt tepsibe vagy jénaiba rakjuk és lelapogatjuk.

A mályvacukrot és kókuszkrémet egy tában a mikróba tesszük, és addig olvasztjuk, amíg kellően nyúlós, folyós állagú nem lesz. Ezt eloszlatjuk a kekszes alapon.

Az étcsokit és egy kevés kókuszolajat szintén mikróban megolvasztjuk, és a massza tetejére öntjük. Érdemes egy egész estére hűtőbe tenni, majd kivenni és kockákra vágva tálalni. Isteni finomság, de óvatosan fogyasszuk!

Mentás Brownie Kép forrása: emilieeats.com

5/5 Mentás Brownie

Elérkeztünk a legösszetettebb recepthez, ami már sütést is igényel, de megéri az energiabefektetést, mert tényleg fenséges lesz a végeredmény! Sajnos ez a recept is tartalmaz dióféléket, bár tudomásom szerint helyettesíthetőek az alapanyagok! Emellett természetesen vegán, cukor- és gluténmentes!

Hozzávalók: ¾ bögre datolya, ¾ bögre mandulavaj, ¼ bögre cukrozatlan almaszósz, ½ bögre növényi tej, ½ bögre zabliszt, ⅓ bögre kakaópor, 2 teáskanál borsmentakivonat, 1½ teáskanál sütőpor, 1½ teáskanál vanília kivonat, ¼ teáskanál só (Himalája vagy tengeri), ¾ étcsokoládé, 1 konzerv kókuszkrém, ½ evőkanál kókuszcukor, ½ teáskanál spirulina por

A datolyát forró vízbe áztatjuk, majd a mandulavajjal, növényi tejjel és almaszósszal turmixoljuk. Ezt követően hozzá adjuk a zablisztet, kakaóport, sütőport, sót, 1 teáskanál borsmenta kivonatot és a vaníliát.

Jól eldolgozzuk, majd egy tepsibe tesszük, és megszórjuk egy kis adag étcsokoládéval. 180°C-ra előmelegített sütőbe 25-30 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk hűlni.

A kókuszkrémet, 1 teáskanál borsmentával, a kókuszcukorral és a spirulina porral krémesre dolgozzuk egy robotgép segítségével. A krémet a piskóta tetejére kenjük, majd a maradék étcsokit megolvasztva a tetejére csorgatjuk. Hagyjuk kihűlni, és fogyasztható is!