A kapcsolat elején, amikor randizni kezdtek, sok közös programot szerveztek, de ahogy szintet léptek, és hirtelen izgalmasabbá válik a lehetőség, hogy kettesben maradjatok, ezek elmaradozhatnak. A gond ott kezdődik, amikor már nem olyan forró a szenvedély, de közös programot sem szerveztek, hiszen megszoktátok az otthon ülést.A filmnézés nem program! Mozduljatok ki, csináljatok valamit együtt, mert ha csak némán ültök egymás mellett, az hamar sivárrá és unalmassá teheti a kapcsolatotokat.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Egy idő után minden kapcsolatban alább hagy a kezdeti lángolás, de a kölcsönös bizalom kiépülése és a szeretet megerősödése pótolhatja az izgalmakat. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy a kapcsolat automatikusan működni is fog, ahhoz hogy fenntartsátok a szenvedélyt, mindkettőtöknek tennie is kell. Például úgy, hogy elkerülitek az alábbi baklövéseket.
A közös programok hiánya
Túlzott kényelem
Egy idő után természetes, hogy az ember kicsit elengedi magát, hiszen aki igazán szereti, az akkor is szereti, ha beteg, vagy éppen nem volt ideje megmosni a haját. De azért ne vigyétek túlzásba a dolgot! Biztos, hogy a kinyúlt mackónadrágodban akarsz aludni, amikor életed szerelme is egy ágyba bújik veled? Ugyan már, tudsz ennél jobbat is! Mutasd meg neki, mi volt az, ami a kapcsolatotok elején úgy megragadta a fantáziáját, és cserébe te is várd el nyugodtan, hogy legalább lezuhanyozzon a fociedzés után, mielőtt behuppan melléd a kanapéra!