Állandó beszéd
Mivel a bipoláris embereknek rengeteg gondolatuk van, és ezek gyorsan jönnek, hajlamosak nagyon sokat beszélni.
Ők azok, akik belekezdenek egy történetbe, és rengeteg apró kitérőt tesznek, míg végül eljutnak a sztori végéhez. Így lesz egy kétperces történetből negyed órás.
Rengeteg dolgot akarnak mondani, és úgy érzik, egyszerűen muszáj beszélniük, mert a csendet nem viselik jól. Ahogy azt sem, ha valaki megpróbálja elnyomni őket, és nem jutnak szóhoz. Olvass még a témában
Nem az AI-jal van bajom, hanem azzal, hogy eltűnik a kreativitás
Anya vagyok, de néha idegennek érzem magam a saját korosztályomban
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
A legvidámabb napok
Érdekes megfigyelni, hogy a személyiségzavarral küzdők nem csak depressziós epizódokat élnek meg. Gyakoriak azok az időszakok is, amikor szinte madarat lehetne fogatni velük, folyton nevetnek, vidámak, és azt érzik, hogy életük legboldogabb napját élik.
Egymás után több napon, akár héten keresztül. Ha megkérdezed tőlük, hogy miért ilyen jókedvűek, indokot nem tudnak mondani, így annyit válaszolnak, hogy egyszerűen csak ilyen a hangulatuk. A gond az, hogy ezeket a mániás epizódokat utána szinte mindig mély, depresszív szakaszok követik.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






