Dinamó
A volt főnököm hívott dinamónak, mert sosem álltam meg. A kollégáim lustaságát személyes sértésnek vettem és mélységesen felháborodtam, amiért én 200 százalékot teljesítek, ők pedig 60-70-et.
Aztán jött a női középkor és az ezzel járó láthatatlanság és mellőzöttség, úgyhogy azóta én is csak 70 százalékot adok, nem többet. (És az én 70 százalékom még így is többet ér, mint mások 110 százaléka.) Életem legnagyobb sikere, hogy leengedtem az irreálisan magasra tett mércémet és képes vagyok békésen átlagos lenni.

A legidősebb lánygyermek
Legidősebb gyermekként és unokaként – pláne lányként – mindig úgy éreztem, hogy nekem kell a kisebbeknek példát mutatnom. Tetszett ez a szerep és akkoriban még élveztem is. Senki nem erőltette rám, én akartam mindig 100 százalék felett teljesíteni, mert a kiválóságot a „jósággal” azonosítottam. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 30. a numerológia szerint – rend és biztonság
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
A legnagyobb szeretet néha az, ha nem akarjuk megmenteni a másikat
Melyik érzelem irányítja a reakciódat, világlátásodat? Teszteld!
Azt hittem, csak akkor fognak szeretni, ha mindenben kimagaslom, mintha csak akkor lennék szerethető, ha kiérdemlem az eredményeimmel. Egészen 42 éves koromig éltem a „tökéletes” életet, majd elváltam és ezt hatalmas kudarcként éltem meg. Ez volt az első dolog az életemben, ami nem sikerült mert bármit tettem, nem tudtam megmenteni a házasságomat.
Aztán teltek a hónapok és óvatosan rájöttem, hogy egyre jobban érzem magam egyedül. Kiderült, hogy a válásom nem átok volt, hanem áldás. Onnantól kezdve kezdtem el levetni a saját magam által magamra tekert láncaimat és azóta mintha egyre könnyebb lennék.
Már nem írok teendő-listát, nincs lelkiismeret-furdalásom ha délben kelek hétvégén és akkor sem, ha nem ugrom mindenkinek az első szóra. Lemegyek vásárolni smink nélkül és nem tragédia, ha a lakásban nincs minden az élére állítva. Idén pedig új szintre léptem az ünnepekkel kapcsolatban: közöltem mindenkivel, hogy nem főzök karácsonyi menüt sőt, még ajándékot venni sem vagyok hajlandó, mert pihenni akarok.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






