A magyarok szuperzöldsége, amit egész nap bírnánk enni

A magyarok szuperzöldsége, amit egész nap bírnánk enni

Címlap / Életmód / Receptek / A magyarok szuperzöldsége, amit egész nap bírnánk enni

Valószínűleg te sem a vitamintartalma miatt tartod a kamrádban a burgonyát. Mi, magyarok egyszerűen csak szeretjük, és keveset tudunk róla valójában. Mostanában egyre jobban perifériára szorul, és egyre ritkábban tesszük tányérra, pedig van helye rajta, csak jól kell elkészíteni.

Egy kis krumplisztori

A burgonya, krumpli, pityóka, kolompér, földialma… Ez a csodás, sokoldalú zöldség Dél-Amerikából származik. Itt a szegény emberek kenyereként emlegették. Peruban és Chilében már több mint ötezer éve ismerik a krumplit, Európába azonban csak az 1540-es években került. Hazánkban még később, az 1815-ös nagy éhínség idején ismerték meg. Ma már Európa az a földrész, ahol a legtöbb burgonyát termesztik. 

Érdekesség, hogy sokféle babona és mítosz kapcsolódik a burgonyához. A 17. században, Franciaországban például azt hitték, a burgonya leprát okoz, ezért betiltották. A matrózok skorbut ellen védekeztek vele. Nemcsak az étkezésben van szerepe, hanem a szeszgyártásban is. Először Erdélyben főztek belőle alkoholos italt 1769-ben, de Oroszország, Ukrajna és Lengyelország is jól ismeri a burgonyapálinkát.

Nem mumus, igazi szuperzöldség

A krumpli – bármennyire furcsa is – még diétába is beilleszthető. Mivel alacsony a kalóriatartalma (180 g burgonya 140 kcal), viszont jól telít, segíti az emésztést, így segít az egészséges testsúly elérésében és megtartásában. Az elkészítés módjára kell azonban nagyon ügyelni, mert diéta során nem ajánlott a zsírban, olajban sült burgonya fogyasztása.

A táplálkozásunkban nagyon fontos szerepe van, hiszen tele van értékes tápanyagokkal, C-vitamin (100 g burgonyában kb. 10 mg van, az újburgonyában ennek a mennyiségnek a duplája), A-, B1-, B2-, B6-vitamin, foszfor, folsav, magnézium, vas és kálium (100 g burgonyában 340 mg van) is nagyobb mennyiségben található benne.

Burgonyás receptek
Neustockimages/istockphoto.com

Alacsony a nátriumtartalma, ez pedig – a magas káliumtartalommal együtt – szabályozza a vérnyomást. Szénhidrátot tartalmaz legnagyobb mennyiségben, ami keményítőként van benne jelen. Nagyon jó forrása a lizin és tripofán aminosavaknak. Rostban is gazdag, leginkább a héjában főtt vagy héjában sült verzió.

Nemcsak a táplálkozásunkban alkalmazhatjuk, hanem még külsőleg is hasznos. A nyers burgonya csökkenti a szem alatti táskákat, karikákat, napégette bőrre is szuper, de a leve pattanások ellen is bevethető.

Figyelj az elkészítésére!

A burgonya nagyon egészséges, ám nem minden elkészítési mód esetén. Ha valamilyen zsiradékban sütöd meg, vagy tejföllel, tejszínnel készíted, akkor az energiatartalma többszöröse lehet a nyers burgonya energiatartalmának.

Ha azonban a héjában főtt vagy sült verziót részesíted előnyben, akkor jól döntesz, így ugyanis az értékes tápanyagok nagy része a krumpliban marad.

Ha krumplipürét szeretnél készíteni, számítanod kell arra, hogy a főzés során a tápanyagok egy részét elveszíti, ezért érdemes egy kis főzőlét is felhasználnod a pürébe.

Nagyon figyelj a vásárlásnál és a főzés során is arra, hogy csak egészséges burgonyát használj fel. Az a krumpli, amely kicsírázott vagy a héja alatt zöld, szolanint tartalmaz, ami egy mérgező anyag. Ez az anyag jelen van a burgonyában kis mennyiségben, ez nem okoz problémát. A csírázott, vagy elszíneződött krumpliban viszont jóval nagyobb mennyiségben található, amiből, ha sokat fogyasztasz, betegséget okozhat.

Íme, az én kedvenc újburgonyás receptjeim

Fűszeres újburgonya – csak lazán!

Köretként és önálló fogásként is nagyon szeretem. Könnyű elkészíteni, és nem kell hozzá semmi különös. 

Hozzávalók: 

  • 1 kg parázsburgonya (kisebb méretű újkrumpli)
  • 2 db nagyobb paradicsom (a málnaparadicsom például kiváló ehhez az ételhez)
  • 2-3 szál friss rozmaring
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj, só, bors

Elkészítése:

Egy sütőtálcára sütőpapírt teszek, és a sütőt előmelegítem 200 fokra (alul-felül sütésen). A burgonyákat jól megmosom, majd félbevágom őket. Egy nagy tálba borítom, majd hozzákeverek 2-3 löttyintésnyi olívaolajat, sózom, borsozom. A rozmaringszálakról leszedem a leveleket, és hozzáadom. A paradicsomot felkockázom, a fokhagymát pedig apróra vágom, vagy lereszelem. Ezeket is a burgonyához adom, majd az egészet kiborítom a sütőtálcára. Beteszem a sütőbe és aranybarnára sütöm.

Fűszeres újburgonya recept
fcafotodigital/istockphoto.com

Fokhagymás újburgonya saláta – melegen a legjobb

Ezt a salátát a nagymamám készítette, csak ő libazsírt tett rá a végén. Én ezt legtöbbször kihagyom, vagy valamilyen hidegen sajtolt növényi olajjal locsolom meg egy kicsit. Jól áll neki az olíva vagy a tökmagolaj. Melegen fogyaszd, úgy jönnek ki igazán az ízei.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg apró szemű újburgonya
  • fél csokor friss koriander
  • fél csokor friss petrezselyem
  • egy csokor újhagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 csipet őrölt kömény
  • só, bors

Elkészítése:

Az újkrumplit egy kevés vízben héjában megfőzöm. Amikor kész, azonnal negyedekbe vágom, majd egy tálban sózom, borsozom, és hozzáadom az újhagymát, majd a zöldfűszereket, a köményt és a reszelt fokhagymát is. A végén egy kis olívaolajjal (vagy tökmagolajjal) meglocsolom. Annyira finom, hogy nem lehet abbahagyni. 

Fokhagymás újburgonya saláta
from_my_point_of_view/istockphoto.com

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!