A pszichológiában Jung nevéhez kötődik a kétféle alapszemélyiség típusának leírása. Nyilvánvalóan ennél minden ember sokkal bonyolultabb és összetettebb, de való igaz, hogy mindannyiunkról könnyen eldönthető, hogy inkább kifelé vagy befelé fordulóak vagyunk. Valójában az élmények feldolgozásának két végletét mutatja a kétféle viselkedésmód: míg az egyiket a külvilág ingerei érdeklik, addig a másik inkább a belső élményekre figyel.
A nyugati világ értékrendszere egyértelműen az extrovertált személyiséget élteti.
A társadalom jobban elfogadja a pozitív beállítottságú, mások felé könnyen megnyíló, hamar kapcsolatot teremtő, barátságos, határozott embereket. Az ilyen személyiség jobban érvényesül a környezetében, hiszen viselkedése szinkronban van azzal az elvárással, amelyet a világ közvetít. Ez a világ pedig gyors, rohanó, azonnali eredményeket vár el. Ezért könnyebben érvényesülnek benne azok, akik képesek felvenni a tempót, nem ijednek meg az elvárásoktól, kellően határozottak és gond nélkül teremtenek kapcsolatot. Olvass még a témában
Az extrovertáltság előnyei
Az extrovertált ember, mivel nagy gondot fordít arra, hogy másoknak megfeleljen, fontos számára a környezet visszajelzése és a többiekre gyakorolt személyes hatása, érthetően többet is tesz azért, hogy elfogadásra találjon, képes alkalmazkodni, megkedveltetni magát. Érzelmeit, gondolatait könnyebben megosztja, kommunikatív, nyitott. Az introvertált személyiség inkább a keleti típusú embert testesíti meg, aki befelé forduló, érzelmeit, gondolatait nem feltétlen mutatja meg.
Ashley Fulmer, a Marylandi Egyetem munkatársa és kutatótársai 2010-ben 28 különböző ország 7000 lakóját vizsgálták és arra jutottak, hogy akiknek extrovertált hajlama összecseng a társadalom által elvárttal, sikeresebb, jobban él.
Egy másik tanulmány, amelyet az Illinoisi Egyetem munkatársai végeztek, azt kutatta, hogy az emberek mennyire érdekeltek abban, hogy megváltoztassák személyiségjegyeiket. A vizsgált nyugati emberek 87 százaléka ez alapján extrovertálttá szeretett volna válni.

