Az őslakosok által megbélyegzett és hivatalosan még mindig törvényen kívüli ital, a chicha visszatérőben van.
Az egykor az őslakosok hagyományainak részét képező italt több mint egy évszázadon át gyalázatosnak tartották, és 1949-ben hivatalosan betiltották Kolumbiában. Azt tartották, hogy az embereket tudatlanná és erőszakossá teszi. A főzés során állítólag mérgező anyagok szivárogtak ki belőle, és feltételezések szerint a chichismo nevű betegséget, a test és az elme lassú hanyatlását okozza. A 20. század második felében, amikor a hatóságok rátaláltak a chicha készítőire, elkobozták a felszerelést, kiöntötték a folyadékot, és börtönbe küldték a főzőket. Azokat, akiket a chicha fogyasztásán értek, szintén börtönbüntetés fenyegette.
„Ezekért a bűncselekményekért nem vitték el az embereket évekre, de hat hónaptól egy évig terjedő időszakra bezárhatták őket” – mondta Andrea Izquierdo helyi idegenvezető a BBC újságírójának.
Chicha – a betiltott ital a betegség szinonimája
Ahhoz, hogy nyomon követhessük, hogyan vált ez az alapvető táplálék a betegség szinonimájává, először is meg kell értenünk, mi zajlott a kolumbiai társadalomban – több szempontból is.
Évszázadokkal az európaiak érkezése előtt az őslakos muisca nép, amely a magas hegyvidéki fennsíkot lakta, ahol ma Bogotá található, hagyományos eljárással készítette a chichát. Az asszonyok megrágták a kukoricát, és a cefrét egy agyagtálba köpték, hogy a nyáluk által indikált erjedés beinduljon. Ezután a lefedett tálat a föld alá temették, hogy hűvösen tartsák. Amikor két hét múlva kiásták, a sűrű, sárgás, enyhén alkoholos főzetet találták benne.
„Nem minden nő tudott kukoricát rágni a chichához” – mesélte Izquierdo. „Csak a közösség bölcs asszonyai tehették meg, mert ők a chichába adták át bölcsességüket, hogy aztán mások is fogyaszthassák.”
A nagy mennyiségű kukorica megrágása időt és erőfeszítést igényelt. Ezért eredetileg a chichát viszonylag kis mennyiségben állították elő, és csak bizonyos különleges ünnepekre vagy szertartásokra tartogatták. „A nők csak ültek és rágtak, rágtak és rágtak” – mondta Izquierdo. „Legalább 15 nappal az alkalom előtt elkezdték, hogy eleget tudjanak rágni.” Amikor elkészült, a közös chicha-tálat körbeadták, és mindenki kortyolt belőle.
A technológia fejlődésével hétköznapivá alakult
Később az emberek megtanulták, hogy a kukoricát rágás helyett reszeléssel pépesítsék, és nagyobb mennyiségben kezdtek chichát készíteni. A chicha általános itallá vált, ezért az emberek calabazákból, vagyis kalabászkagylókból itták, amelyeket magukkal vittek. A calabazák megszáradva megkeményednek, és képesek folyadékot tartani – magyarázta Izquierdo.
„Az utazók a nyakukban hordták ezeket a csészéket, így amikor megérkeztek egy faluba vagy megálltak egy pihenőhelyen, az emberek tölthettek nekik egy kis chichát.”
1889-ben Leo S. Kopp német bevándorló megalapította Bogotában a Bavaria sörgyárat, Kolumbia első nagy sörgyártó vállalatát. Véletlenül vagy sem, ugyanebben az évben Liborio Zerda orvos, aki a bogotai orvosi iskola kémiai laboratóriumában dolgozott, azt állította, hogy a chicha mérgező. Bár Merizalde egykori tanítványa volt, ő másként vélekedett a chicháról. Úgy látta, hogy káros, mert mérgező, alkaloidot tartalmaz, amelyek a kukorica erjedése során keletkeznek a chicha elkészítéséhez.
Zerda kollégája, Josué Gómez, a városi Charity Hospital munkatársa is csatlakozott, aki a chichismo kifejezést alkotta meg. Ez a chicha okozta betegség, amelyet „a bőr pigmentálódása”, „szomorú, erőtlen és ostoba tekintet”, valamint „bűzös” testszag jellemez. A két orvos azt hirdette, hogy a chicha-függők elveszítik energiájukat és munkakedvüket, lassan szétesnek és úgy vélték, ez egy nemzeti méretű probléma, amely a kolumbiai nép „faji degenerációjához” vezet.
A chicha mégis túlélte a támadásokat, és a 20. században is megmaradt. Egészen addig, amíg 1948-ban Bogotában meg nem gyilkolták Jorge Eliecer Gaitán liberális elnökjelöltet, ami hosszú ideig tartó polgári zavargásokba sodorta az országot. A chichát ekkor betiltották, és elméletileg a mai napig is törvényen kívülinek számít. Mégis egyre több helyen készítik újra, és a turisták szinte mindenhol megkóstolhatják ezt a különleges likőrt.