Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 31. bejegyzés: Egy szakítás után – A...

31. bejegyzés: Egy szakítás után – A továbblépés szakaszai

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Szinte teljesen elfelejtettem, milyen borzalmas ez az időszak, és hogy hirtelen milyen gyakori vendég lesz az ember életében a kétségbeesés, az álmatlanság, és a céltalanság. A középiskolai barátnőm, Andi még hetekkel ezelőtt látogatott el hozzám, hogy kicsit kiszabaduljon az otthoni stresszből, amit leginkább a kapcsolata okozott neki. Sokat beszélgettünk arról, vajon mi az a pont, amikor nem érdemes tovább próbálkozni, hanem búcsút kell inteni; ő pedig nemrég meghozta a döntést. Csakhogy egy dolog azért szakítani valakivel, mert elmúltak az érzéseid, és más, amikor azért vagy kénytelen otthagyni a párod, mert többé nem vagy neki fontos… Úgyhogy ezek után Andi egy időre teljesen magába zuhant, és ki sem mozdult a lakásból – ahogy azt a legtöbben tenni szoktuk ilyenkor. Majd rövidesen megrázta magát, és elkezdett visszatérni a régi önmagához; jól is haladt egészen addig, amíg nem az én cipőmben találta magát. Az exe ugyanis 3 héttel később már egy másik lánnyal vigasztalódott.

Bevetés a rosszkedv ellen

Nem akartam végignézni, ahogy Andi visszazuhan abba a gödörbe, amiben a szakítás után volt – ráadásul, ha magamból indulok ki, ezúttal mélyebb lesz, mint korábban. Úgyhogy kértem magamnak egy szabadnapot péntekre, és összeállítottam fejben egy „így heverd ki a szakítást” programtervet.

Saját emlékeimből kiindulva ezekre kell összpontosítani, ha minél gyorsabban túl akarsz lenni a szívfájdalmakon:

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/4
Következő»
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.