31. bejegyzés: Egy szakítás után – A továbblépés szakaszai

Egy szakítást kiheverni mindig hosszú folyamat, és sokszor tovább tart, mint azt eleinte bárki is gondolná. A hullámvölgyek elkerülhetetlenek; az egyik pillanatban úgy érzed, legalább annyira össze vagy törve, mint egy üvegpohár, amit leejtettek. Aztán jön egy rövidke felüdülés, amikor megfordul a fejedben, hogy talán így a legjobb, hiszen az utóbbi időben egyébként is többet stresszeltél a kapcsolatotok miatt, mint amennyiszer jól érezted magad benne. De ez a megnyugvás kb. addig tart, mint egy villámcsapás; csak felvillan, és mire odanézel, már el is tűnt – átadva helyét annak a jól ismert fájdalmas szomorúságnak.

Szinte teljesen elfelejtettem, milyen borzalmas ez az időszak, és hogy hirtelen milyen gyakori vendég lesz az ember életében a kétségbeesés, az álmatlanság, és a céltalanság. A középiskolai barátnőm, Andi még hetekkel ezelőtt látogatott el hozzám, hogy kicsit kiszabaduljon az otthoni stresszből, amit leginkább a kapcsolata okozott neki. Sokat beszélgettünk arról, vajon mi az a pont, amikor nem érdemes tovább próbálkozni, hanem búcsút kell inteni; ő pedig nemrég meghozta a döntést. Csakhogy egy dolog azért szakítani valakivel, mert elmúltak az érzéseid, és más, amikor azért vagy kénytelen otthagyni a párod, mert többé nem vagy neki fontos… Úgyhogy ezek után Andi egy időre teljesen magába zuhant, és ki sem mozdult a lakásból – ahogy azt a legtöbben tenni szoktuk ilyenkor. Majd rövidesen megrázta magát, és elkezdett visszatérni a régi önmagához; jól is haladt egészen addig, amíg nem az én cipőmben találta magát. Az exe ugyanis 3 héttel később már egy másik lánnyal vigasztalódott.

Bevetés a rosszkedv ellen

Nem akartam végignézni, ahogy Andi visszazuhan abba a gödörbe, amiben a szakítás után volt – ráadásul, ha magamból indulok ki, ezúttal mélyebb lesz, mint korábban. Úgyhogy kértem magamnak egy szabadnapot péntekre, és összeállítottam fejben egy „így heverd ki a szakítást” programtervet.