Imádom a meglepetéseket és a spontán, váratlan helyzeteket (oké, ez mondjuk nem világszenzáció, hiszen valószínűleg az emberiség 90%-a így van ezzel). Elvégre mindenki azt mondogatja, hogy azok a legemlékezetesebb bulik, amelyek nincsenek előre megtervezve –csak egyik pillanatról a másikra megszületik a döntés, és mindenféle „hááát, holnap sok dolgom lesz” nélkül, 1 óra múlva már a partiban találjátok magatokat.
De persze ez nem csak a szórakozásra igaz, hanem bármire: a munkára, a barátságokra, a szerelemre… A filmekben mindig a legváratlanabb pillanatokban találkozik a főszereplő élete szerelmével, vagy fut össze egy ismeretlennel, aki megváltoztatja az életét. Én pedig emiatt (na meg nem utolsó sorban az élénk képzelőerőmnek köszönhetően) gyakran álmodoztam ilyenekről. Csakhogy ez szépen lassan ördögi körré nőtte ki magát, hiszen a spontán dolgok akkor történnek, ha nem számítasz rá – én pedig pont emiatt mindenre felkészülten várakoztam.
Vagyis, mondjuk inkább úgy, hogy minden kisebb-nagyobb eseményt elképzelek a fejemben, hogy semmi se érjen váratlanul. Erre nincs is jobb példa annál, amikor nyár végén összefutottam a volt barátommal, Ádámmal. Előtte hetekig, sőt (kit akarok átverni?), hónapokig gyakoroltam a tökéletes monológot, amitől egyszerre tűnök boldognak és magabiztosnak, miközben ő rájön, hogy élete legnagyobb hibáját követte el a szakításunkkal. Nos, élőben a dolog leginkább úgy hangzott, mintha beszélni is elfelejtettem volna azóta, hogy szétmentünk. A képzeletem és a belső monológjaim viszont olyanok, mint egy megnyitott csap: egyszerűen képtelen vagyok elzárni őket. A héten pedig valahogy megtriplázódott a dolog, csakhogy a napjaim közel sem úgy alakultak, ahogy én azt a fejemben olyan szépen kiterveltem.
1. Az a bizonyos hétfő reggel: elképzelés
Mivel a lánybúcsú és az esküvő miatt nem sok időm jutott mostanában a pihenésre, úgy terveztem, hogy vasárnap még azelőtt elalszom, hogy felvillanna 0:00 a telefonom kijelzőjén. Reggel aztán friss és üde leszek, varázsolok néhány hullámot a hajamba, és pont úgy indulok el a megállóba, hogy ne kelljen élsportoló módjára rohannom a villamos felé.
2. Az a bizonyos hétfő reggel: valóság
Csak úgy repül az idő sorozatnézés közben – és mi másra való a vasárnap, ha nem arra, hogy elnyúlj az ágyadban, és végignézz 1-2 (na jó, 4…) epizódot? Persze mikor észbe kaptam, már bőven átléptük az éjfélt, úgyhogy egy „most már úgyis mindegy” felsóhajtással ráklikkeltem a Facebookra, és még szörföztem úgy fél órát a neten. Reggel aztán pont annyira voltam friss és üde, mint a konyhámban árválkodó, pénteken lefőzött kávé. A hajamat két mozdulattal felcopfoztam a fejem tetejére (ezer köszönet a száraz samponnak), és sietve elindultam a megállóba. Bár azt hozzá kell tennem, hogy nem úgy rohantam a villamoshoz, mint egy sportoló. Inkább úgy, mint akit veszettül üldöznek – máskülönben biztosan elkések a melóból.
3. „Ideje megválni a felesleges holmiktól”: elképzelés
Miután kedd reggel sikeresen megismételtem a hétfői készülődést, úgy döntöttem, legalább a délutánomat megpróbálom terv szerint végigvinni. Már hetek óta igyekszem rávenni magam arra, hogy kipakoljak minden dísztárgyat, papírt és magazint a fiókomból, és megszabaduljak azoktól a holmiktól, amiket maximum porfogóként használok már egy ideje.
4. „Ideje megválni a felesleges holmiktól”: valóság
Nem tudok rendet tenni a szobámban,
mert mindig elvonja a figyelmemet a sok menő cucc, amit találok!
Ahogy azt eredetileg is terveztem, délután behuppantam a szőnyeg közepére, bekapcsoltam egy lejátszási listát, és elkezdtem két kupacba pakolni a holmijaimat. Három és fél óra múlva a lakás pont úgy nézett ki, mintha egy meg nem értett lakberendező élte volna ki rajta a fantáziáját, és amin aztán alakítgatott kicsit még egy tornádó is. Már este 10 is elmúlt, mire sikerült rendet raknom, és talán meg se kell említenem, de a cuccaim 85%-a visszakerült oda, ahol eddig is tároltam őket.
5. Amikor összefutsz egy jóképű sráccal ebédidőben…: elképzelés
Szerdán úgy gondoltuk a munkatársaimmal, hogy kivételesen nem a monitorok előtt ücsörögve ebédelünk meg, hanem kihasználjuk azt a fél órát, és leugrunk a sarki étkezdébe. Ahogy álltunk a sorban, és azon gondolkodtunk, mit válasszunk, kiszúrtam az egyik asztalnál egy nagyon jóképű srácot – aki épp felénk nézett. Beszélgetés közben a tekintetem többször is odavándorolt, és szinte el se hittem, de komolyan rám mosolygott! A fejemben már el is képzeltem, hogy leülünk a szemben lévő asztalhoz, az ebéd pedig végül egy telefonszámcserével zárul majd, amit egy felejthetetlenül romantikus randevú fog követni.
6. Amikor összefutsz egy jóképű sráccal ebédidőben…: valóság
Sorban állás közben igyekeztem visszafogottan, de határozottan tudtára adni, hogy az érdeklődése bizony nem egyirányú. Ez addig kifejezetten jól ment, míg közelebb nem értünk az asztalához a sorban. Ekkor sikerült ugyanis rájönnöm, hogy a pillantások, és az ellenállhatatlan mosoly nem nekem szólt: hanem a mögöttem álló, tényleg nagyon csinos lánynak. Aki nagy valószínűséggel a srác barátnője volt – legalábbis a hangosan elcsattanó csókból erre tudtam következtetni. Szóval néhány perc alatt véget is ért a fejemben kialakult párkapcsolatom; ahogy az általában lenni szokott.
7. Biliárdozós este egy baráttal: elképzelés
A lánybúcsú óta többször is beszéltem Bencével (persze a kétértelmű megjegyzését egyikőnk sem hozta szóba inkább), szerda estére pedig megbeszéltünk egy sétálgatós-biliárdozós estét. Szuper hangulattal vágtam neki a programnak, hiszen úgy terveztem, hogy találkozunk a Városliget közelében, beszélgetünk, iszunk esetleg egy forró teát, és utána legalább kétszeres fölénnyel legyőzöm őt biliárdban.
8. Biliárdozós este egy baráttal: valóság
Készüljetek! Közeleg a tél.
A dolog végül úgy nézett ki, hogy negyed órás várakozás után kicsit türelmetlen lettem, és rácsörögtem Bencére, körülbelül mire számítsak: jégszoborrá fogok fagyni, mikorra ideér, vagy csak hóember leszek? 25 perc után végül megérkezett, de addigra annyira fáztam, hogy a sétálgatást töröltük a programtervből, és rögtön biliárdozni indultunk. A kétszeres fölény végül csak meglett; de talán mondanom sem kell, hogy nem nekem. És bár az én estém egész máshogy alakult, mint képzeletbeli Dórié, bevallom, összességében tényleg nagyon jól éreztem magam.
9. Végre! Egy kiadós ruhavásárlás: elképzelés
Nincs is annál jobb érzés, mint nekivágni a napodnak azzal a tudattal, hogy 1.) ma végre megérkezik a fizetésed, és 2.) bűntudat nélkül vehetsz egy csomó új ruhát. Emiatt aztán nagyon izgatottan vártam a pénteket, és gondolatban már össze is állítottam egy kisebb (nagyobb) listát azokról, amiket mindenképpen be kell szereznem. Legalább két pulóver, egy új nadrág, és a múltkor észrevettem egy csinos partiruhát is az egyik plázában – na az határozottan nem maradhat ki a szórásból!
10. Végre! Egy kiadós ruhavásárlás: valóság
Mire vége lett a munkaidőnek, olyan álmos lettem, mintha legalább este 8 lenne – pedig még csak 5 óra múlt. Tuti, hogy a borús időjárás tehet róla! De szerencsére ez sem vehette el a kedvem a vásárlástól, így célirányosan megindultam az egyik pláza felé, hogy minden boltot alaposan körbejárhassak. És persze most, hogy nyugodt szívvel vehettem volna néhány új darabot, szinte semmi sem nyerte el a tetszésemet. Ráadásul az a csinos partiruha is csak olyan aprócska méretben volt kapható, hogy határozottan fellépett volna a fulladásveszély egy óra viselés után – hát még ha táncolni is megpróbáltam volna benne! Úgyhogy összességében sikerült beszereznem néhány új zoknit, egy szőrmés, karácsonyi mintás papucsot (még van idő az ünnepekig, de nem bírtam ellenállni), és egy illatos gyertyát. De végül is, ha a dolgok pozitív oldalát nézzük, a fizetésem megmaradt, hogy aztán egészen más – teljesen felesleges – dolgokra költsem el a hónapban!
11. Fitt délután az edzőteremben: elképzelés
Mivel a korábbi vasárnapom teljesen a pihenésről és a sorozatnézésről szólt, eldöntöttem, hogy ezúttal teljesen ellenkező programmal állok elő, amiben a legjobb barátnőm is segítségemre akadt. Kittivel megbeszéltük, hogy délután leugrunk az egyik edzőterembe, és átmozgatjuk magunkat tetőtől talpig. Már egy órával előbb nekiálltam készülődni, ugyanis arra számítottam, hogy tele lesz pasikkal a terem – a hajam pedig 15 perc futás után úgy néz ki, mintha sosem látott volna fésűt. A tervem viszont megvolt: Kittivel szuperül érezzük magunkat, kibeszéljük a férfiakat, és még az is lehet, hogy megismerkedünk valakivel.
12. Fitt délután az edzőteremben: valóság
Az terem keresés Kitti feladata volt, és sikeresen ki is választott egy olyat, ahol a lányok és a fiúk külön termekben edzhetnek – szóval a pasi nézegetős, kibeszélős terveim rögtön köddé foszlottak. Hamarosan viszont rájöttem, hogy ez a lehető legjobb dolog, ami történhetett aznap délután. Kitti mindkettőnknek hozott egy turmixot (fogalmam sincs, miből készült, de ő edzés közben mindig ilyeneket iszik), aminek a tetejét még korábban lecsavartam, hogy belekukkanthassak. És nem tettem vissza rendesen. Erre pedig akkor jöttem rá, amikor futás közben inni akartam egy kortyot, és sikerült a felét lendületből ráöntenem az arcomra és a ruhámra. Úgyhogy az edzés további része abból állt, hogy én a mosdóban tisztítottam a pólómat, míg Kitti próbált levegőt venni a hangos nevetéstől… Még jó, hogy más nem látta az esetet!
A hetem tehát egészen máshogy alakult, mint ahogy azt képzeletbeli világom szereplőjeként terveztem. Nem sikerült tökéletes külsőt varázsolnom magamnak reggel, a nagybevásárlás inkább egy mini-shoppinggal ért fel, és még az edzőteremben sem láttunk jóképű srácokat. De ha jobban belegondolok, mindezek ellenére szuper héten vagyok túl. Találkoztam két nagyon jó barátommal, és egyetlen délutánt sem töltöttem unalommal fűtött plafonbámulással. Valószínűleg sosem tudom majd lestoppolni a gondolat lavinát, ami minden nagyobb esemény előtt lezúdul a fejemből, és kicsit mindig csalódott leszek, ha a valóság nem felel meg az álmaimnak. De tudod mit?
Igazából ez nem is olyan rossz így. Mert bár a képzeletbeli események egész jónak tűnnek így a távolból, a megtörtént dolgok sokkal nagyobb hatással vannak az életre – és legalább annyira kalandosak is!