Lehet, hogy túl sokszor mondtam nemet a hétvégi bulikra? Megkért valamilyen szívességre, és elfelejtettem? Esetleg olyat mondtam neki, ami túl kritikus volt? Szinte minden eshetőség átfutott a fejemen, de nagyon úgy tűnt, hogy a megoldáshoz egy kicsivel sem kerültem közelebb. Már épp azon voltam, hogy felhívom telefonon, és kertelés nélkül rákérdezek a dologra, amikor kaptam tőle egy üzenetet:
„Nincs kedved találkozni délután? Mesélnék valamit!”
via GIPHY Olvass még a témában
„Szexuális étvágy, pénz és hűtlenség” – ez a 6 leggyakoribb válóok a terapeuták szerint
„A mai férfiak mindent a nőktől várnak el” – Férfiak a hercegnő-korszakukban
Nem kellesz eléggé? – Van, hogy egy kapcsolatot már nem megmenteni, hanem elengedni kell
Kapcsolatok rajzolása – Hogyan érdemes lezárni?
– Na végre! – gondoltam magamban (de az is lehet, hogy hangosan, ugyanis a munkahelyemen ketten is hátrafordultak felém). Már szinte mindenre volt a fejemben egy válasz, kezdve a „ne haragudj, hogy elfelejtettem…” szöveggel, egészen a „nagyon fáradt voltam, csak azért nem mentem veled” bocsánatkérésig. Csak épp arra nem számítottam, ami valójában történt.
Boldogsággal vegyes szomorúság
És hogy mi állt e mögött a nagy eltűnés mögött? Röviden és tömören: Kitti megismert valakit úgy nagyjából 2-3 hete, és most már határozottan nem egyedülálló. Tudom, első hallásra ebben nincs semmi különös, hiszen a világon naponta hallani, hogy az emberek előbb-utóbb megismernek valakit, akibe beleszerethetnek (bár én kezdem úgy érezni, hogy kivétel vagyok). De engem mégis villámcsapásként ért a hír, és fogalmam sincs, hogy miért.
Kitti volt az egyetlen barátnőm, aki ismeretségünk kezdete óta kétszer volt kapcsolatban, és valójában egyik srácért sem volt túlságosan oda. Ő volt az, aki mindig imádott egyedül lenni, és az egész életre egy hatalmas buliként tekintett, amit maximum az Igaziért adott volna fel – de még akkor is átgondolta volna legalább kétszer a kérdést. Amikor rossz kedvem volt a szakításom és az egyedüllét miatt, biztos, hogy ő néhány perc alatt felvidított, hiszen kapásból fel tudta sorolni az okokat arra, miért is olyan jó ez a szituáció.
És most, évek óta először, itt ül velem szemben, és elég csak rápillantanom, hogy lássam, mennyire boldog a srác miatt. Mint kiderült, csak azért küldte a rövid üzeneteket, mert épp randin voltak, és a hétvégi bulik is hasonló programok miatt maradtak el. Majdnem két órán át beszélgettünk róla, és úgy tűnt, tényleg minden a legjobban alakult. Úgyhogy már csak egyetlen kérdés forgott a fejemben: miért érzem magam egy kicsit szomorúnak?
Alig mertem bevallani magamnak az érzéseimet, hiszen nem tudtam nem arra gondolni, hogy milyen rossz barát vagyok. Persze tényleg nagyon örültem Kitti boldogságának, elvégre megérdemelte már, hogy beleszeressen valakibe. Ugyanakkor bűntudatom volt, amiért egy kicsit elkezdtem aggódni. Egy részem ugyanis biztos volt benne, hogy ettől minden meg fog változni. Többé nem fogunk kettesben elmenni szórakozni azzal a céllal, hogy megismerjünk valakit. És valószínűleg nem lesz olyan sok szabad hétvégéje sem, amit a kanapén üldögélve tölthetünk el, mint az elmúlt években. És talán amit a legnehezebb volt beismernem: úgy éreztem, mintha teljesen egyedül maradtam volna.
Tudom, kissé nevetségesen hangzik, hiszen ettől még ugyanannyi barát vesz körül. De rögtön megfordult a fejemben, hogy előbb-utóbb eljön az a pont, amikor körülöttem mindenki beleszeret valakibe, és én maradok az „utolsó” szingli. Lelki szemeim előtt már meg is jelent az a kép, ahogy mindenki elhozza a párját egy közös, esti filmezésre, én pedig maximum a házigazda kutyusával tudom lekötni a figyelmem (a probléma ott kezdődik, ha még kutya sem lesz, mert akkor nagy valószínűséggel egy üveg bor lesz a társam).
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
