Az egész történet nagyjából egy hete kezdődött – legalább is én akkor vettem észre a jeleket, amikről még nem is igazán tudtam, mire vonatkoznak. Késve elküldött, három szavas válaszok és az állandó elfoglaltság; a legjobb barátnőmet, Kittit az utóbbi időben mintha teljesen kicserélték volna. Korábban megállás nélkül bombázott a hétvégi buli ötleteivel (sőt, néha még hétfő este is), és ez alól csak azok a napok voltak kivételek, amikor én álltam elő valamilyen programtervvel.
Épp ezért lepett meg különösen, hogy egy ideje nem állt elő egyetlen őrült ötlettel sem. És hidd el, Kittinél ez mindig jelent valamit. Arról nem is beszélve, hogy noha folyton a kezében van a telefonja, mostanában szinte sosem válaszolt, vagy maximum egy gyors „oké”-val le is zárva a beszélgetéseket. Persze eleinte nem akartam túl nagy hangsúlyt fektetni a dologra, és elkönyveltem magamban, hogy biztos elfoglalt. De miután ez a jelenség napokon át húzódott, az jutott eszembe, amire valószínűleg mindenki más is gondolt volna: haragszik rám valamiért.
Lehet, hogy túl sokszor mondtam nemet a hétvégi bulikra? Megkért valamilyen szívességre, és elfelejtettem? Esetleg olyat mondtam neki, ami túl kritikus volt? Szinte minden eshetőség átfutott a fejemen, de nagyon úgy tűnt, hogy a megoldáshoz egy kicsivel sem kerültem közelebb. Már épp azon voltam, hogy felhívom telefonon, és kertelés nélkül rákérdezek a dologra, amikor kaptam tőle egy üzenetet:
„Nincs kedved találkozni délután? Mesélnék valamit!”
– Na végre! – gondoltam magamban (de az is lehet, hogy hangosan, ugyanis a munkahelyemen ketten is hátrafordultak felém). Már szinte mindenre volt a fejemben egy válasz, kezdve a „ne haragudj, hogy elfelejtettem…” szöveggel, egészen a „nagyon fáradt voltam, csak azért nem mentem veled” bocsánatkérésig. Csak épp arra nem számítottam, ami valójában történt.
Boldogsággal vegyes szomorúság
És hogy mi állt e mögött a nagy eltűnés mögött? Röviden és tömören: Kitti megismert valakit úgy nagyjából 2-3 hete, és most már határozottan nem egyedülálló. Tudom, első hallásra ebben nincs semmi különös, hiszen a világon naponta hallani, hogy az emberek előbb-utóbb megismernek valakit, akibe beleszerethetnek (bár én kezdem úgy érezni, hogy kivétel vagyok). De engem mégis villámcsapásként ért a hír, és fogalmam sincs, hogy miért.
Kitti volt az egyetlen barátnőm, aki ismeretségünk kezdete óta kétszer volt kapcsolatban, és valójában egyik srácért sem volt túlságosan oda. Ő volt az, aki mindig imádott egyedül lenni, és az egész életre egy hatalmas buliként tekintett, amit maximum az Igaziért adott volna fel – de még akkor is átgondolta volna legalább kétszer a kérdést. Amikor rossz kedvem volt a szakításom és az egyedüllét miatt, biztos, hogy ő néhány perc alatt felvidított, hiszen kapásból fel tudta sorolni az okokat arra, miért is olyan jó ez a szituáció.
És most, évek óta először, itt ül velem szemben, és elég csak rápillantanom, hogy lássam, mennyire boldog a srác miatt. Mint kiderült, csak azért küldte a rövid üzeneteket, mert épp randin voltak, és a hétvégi bulik is hasonló programok miatt maradtak el. Majdnem két órán át beszélgettünk róla, és úgy tűnt, tényleg minden a legjobban alakult. Úgyhogy már csak egyetlen kérdés forgott a fejemben: miért érzem magam egy kicsit szomorúnak?
Alig mertem bevallani magamnak az érzéseimet, hiszen nem tudtam nem arra gondolni, hogy milyen rossz barát vagyok. Persze tényleg nagyon örültem Kitti boldogságának, elvégre megérdemelte már, hogy beleszeressen valakibe. Ugyanakkor bűntudatom volt, amiért egy kicsit elkezdtem aggódni. Egy részem ugyanis biztos volt benne, hogy ettől minden meg fog változni. Többé nem fogunk kettesben elmenni szórakozni azzal a céllal, hogy megismerjünk valakit. És valószínűleg nem lesz olyan sok szabad hétvégéje sem, amit a kanapén üldögélve tölthetünk el, mint az elmúlt években. És talán amit a legnehezebb volt beismernem: úgy éreztem, mintha teljesen egyedül maradtam volna.
Tudom, kissé nevetségesen hangzik, hiszen ettől még ugyanannyi barát vesz körül. De rögtön megfordult a fejemben, hogy előbb-utóbb eljön az a pont, amikor körülöttem mindenki beleszeret valakibe, és én maradok az „utolsó” szingli. Lelki szemeim előtt már meg is jelent az a kép, ahogy mindenki elhozza a párját egy közös, esti filmezésre, én pedig maximum a házigazda kutyusával tudom lekötni a figyelmem (a probléma ott kezdődik, ha még kutya sem lesz, mert akkor nagy valószínűséggel egy üveg bor lesz a társam).
Az igaz barátságok mindig megmaradnak
Ez az átmeneti rosszkedv nagyjából két napig tartott – de persze Kittinek semmit sem mondtam el belőle. Mire eljött a csütörtök, a bűntudat és a féltékenység (mert valljuk be, kicsit talán ez is ott volt a háttérben) már teljesen eltűnt. Elvégre rá kellett jönnöm, hogy ez az egész egyáltalán nem rólam és az én érzéseimről szól. Egy ilyen helyzetben a barátnő boldogsága a legfontosabb, és csak azért, mert félek az ezzel járó változásokkal, még nem kell rögtön kétségbeesnem. Még akkor sem, ha kezdetben ez természetes.
Fotó: Trip of Two
Amikor két barátnő együtt éli a szingli lányok életét, úgy tűnik, mintha egy titkos klub tagjai lennének. Persze, hogy megrémít egy kissé, ha egyik napról a másikra egyedül maradsz benne, és fogalmad sincs, merre haladj tovább. Hiszen folyamatosan tartottátok egymásban a lelket, viccelődtetek a borzalmas randi-sztorikon, és tudtad, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal. De vajon miért félünk attól, hogy ezek után egyedül maradunk majd? Miért hisszük azt, hogy egy harmadik személy betöltheti a helyünket?
Az erős, igaz barátságok mindig megmaradnak, és semmi sem képes őket megszakítani. Még egy mindent elsöprő szerelmi románc sem. Nem számít, hogy a párkapcsolati státuszotok egyedülálló, vagy éppen kapcsolatban van az egyikőtök, mert ettől függetlenül is mindig számíthattok egymásra. És ha egy dologban biztos lehetek, az az, hogy fordított helyzetben Kitti nagyon örülne a boldogságomnak, és egy percig sem érezné magát egyedül. Szóval úgy döntöttem, hogy követem ezt a példát, és leküzdöm a negatív gondolataimat. Hiszen hamarosan eljön az a nap, amikor én találom meg az Igazit, és tudom, hogy még ha az egész világ mosolya mögött féltékenység bújik meg, a legjobb barátnőmre bármikor számíthatok majd.