2. Közben készítsük el a tölteléket. Olvasszuk fel a vajat egy serpenyőben, dobjuk hozzá a hagymát, zellert és közepes lángon puhítsuk meg. Keverjük hozzá a rozmaringot, majd adjuk hozzá az almát.
3. Vegyük takarékra a hőt, és adjuk hozzá az almabort, mazsolát és áfonyát. Főzzük 6 percig, vagy amíg az alma megpuhul. Vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a zsemlemorzsát és petrezselymet. Keverjük jól össze, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
4. Vegyük ki a sültet és töltsük a közepébe a tölteléket. Fedjük le a fóliával és süssük további 1 órát. Vegyük le a fóliát és kapcsoljunk 200 C-ra, süssük még 20 percig, míg a teteje lepirul. Olvass még a témában
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Mi az életfeladatod? Megmutatja a születési dátumod utolsó számjegye
Tökéletes egyensúly vagy váratlan flört? Ezt tartogatja a Mérleg hava a szerelmi életedben
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
5. Hagyjuk a koronát pihenni, majd tálaljuk egy nagy tányérba óvatosan áthelyezve. A csontok tetejéről távolítsuk el a húst, hogy dekoratívabb legyen. Almával, bogyós gyümölcsökkel, rozmaringgal díszíthetjük. Vajas burgonyapürével nagyon finom, illik az almás töltelékhez és a bárányhús ízéhez.
Következő cikkünkFasírt brokkolival és sárgarépával töltveHozzávalók: - 1,3 kg sovány darált marhahús- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva- 1 kaliforniai paprika, felaprítva- 1 nagy zsömle, áztatva és kifacsarva- 1 tojás- 10 dkg főtt brokkoli (nem szétfőtt)- 10 dkg főtt sárgarépa- 2 ek. paradicsompüré- 1 kiskanál frissen őrölt bors- 2 kiskanál só Elkészítése: 1. A darált húst…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





