🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Háttérinfó
Soha nem szóltam bele a gyerekeim párválasztásába, de a legkisebb lányom új pasijával kapcsolatban volt egy rossz érzésem. Elnyomtam magamban, de amikor 8 hónap együttlét után már szó esett az eljegyzésről, megkértem az egyik barátom – akinek magánnyomozó cége van – hogy nézzen kicsit utána a srácnak. Kiderült, hogy kilométeres bűnlajstroma van, volt ott minden: vesztegetés, testi sértés, csalás, lopás. Megmutattam a lányomnak, aki könnyekben tört ki és elmondta, hogy a srác hónapok óta nyüstöli, hogy vegyen fel egy nagyobb összegű hitelt (a saját nevére). Ekkor elmondtam neki a végső aduászt: a srácnak már van felesége. Örülök, hogy hallgattam a megérzésemre.
8/10 Álompasi
Már akkor tudtam, hogy baj lesz, amikor megláttam a csávót: kék haj, szakadt nadrág, döglötthal-kézfogás. A lányom még akkor sem dobta ki, amikor kölcsönkérte – és részegen összetörte – a kocsiját, de az már neki is sok volt, amikor ágyban találta a srácot a saját unokatestvérével.
A srác nem fogadta el, hogy a lányom szakított vele és minden nap megvárta az iskola előtt. Idegesítő volt, hívtam a szüleit, hogy csináljanak vele valamit. Egyik este arra keltünk, hogy valaki motoz a házban, a feleségem, lányom halálra rémültek. Mondtam nekik, hogy zárkózzanak be egy szobába és a fiammal lementünk megkeresni a betörőt. Mint kiderült, a srác volt. Kénytelen voltam leverni neki egy pofont, hogy észhez térjen és működött, mert utána nem láttuk többet.