Meny vagy menyecske?
A meny mint kor- és állapotjelző kifejezés gyakran társult a menyecske megnevezéssel is. És nem, nem csupán a „fiatalasszony” jelölésére használták, hanem évekig, esetenként az első gyermek megszületéséig. A hagyományos kultúra jelenségeit tárgyaló lexikonban a menyecskéről a következőket olvashatjuk: „Férjeik családjában szinte semmi joguk nem volt, »a menyecskéknek még a seprű is parancsolt«. A családi vagyonból sem ők, sem kisebb gyermekeik az ennivalón kívül nem részesültek.”
Mi több a menyecsketársak, avagy „menysorstársak” között is létezett rangsor, mely még komplexebbé formálta a nők egymás iránti viszonyait. A menyrang élén az elsőszülött fiú felesége állt. Ő volt az „első menyecske”, ki mint a gazdasszony fő segítsége, bizalmasa a „felelősségteljesebb” munkákat végezhette. Az utána következő menyek, a maguk alsóbb rangú „kismenyecske” titulusukkal a mezei munkákat, mosogatást, vízhordást, „vacsoránál a fáklya tartását” végezhették.
A gazdasszony a nagycsalád nőtársai, cselédei és gyermekei fölött szinte teljhatalmat gyakorolt. A menyeket jogában állt akár testileg is bántalmazni, a család – benne főként az asszonyok – élete jobbára az ő természetétől, pillanatnyi kedvétől, szeszélyeitől vált függővé. Az anyós, a gazdasszony kezelte a család vagyonát, őt illette a piacozásból származó bevétel. A gyűjtések szerint a „polgárosultabb egykés vidékeken hatalma megnőtt, nemegyszer nagyobb lett a férfiakénál, hangja is a gazda fölé emelkedett.” Olvass még a témában
