Fontos a sorrend!

A sorrend az, hogy kicsiben kezdjük, majd egyre nagyobb álmokat szőhetünk. Vagyis egyik nap kitaláljuk, hogy megtanulunk varrni és elkezdünk magunknak ruhákat gyártani. Ezen a szinten még kár lenne tervezői ambíciókkal útnak indulnunk, hiszen még bőven a folyamat elején tartunk. Ilyenkor még semmi más dolgunk nincs, csak élvezni a varrást és örülni annak, ha valami hordható darabot sikerül összedobnunk magunknak.
Majd miután már egy ideje sikeresnek és boldognak érezzük magunkat ebben az állapotban, elkezdhetünk a jövőn gondolkozni. Ha késztetést éreznénk arra, hogy másnak is varrjunk, tervezzünk, esetleg már több helyről is elhangzott ilyen kérés, akkor már indokolt, hogy merészebbek legyünk.
Az álmodozásban is fontos a fokozatosság és, hogy ne legyen túlságosan elrugaszkodott. Mert hiába szeretne valaki híres tervező lenni, ha még életében nem fogott tűt és cérnát a kezében. Máskülönben rengeteg csalódás érhet minket, ha nem látjuk saját határainkat.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!