A melltartó az a ruhadarab, amit a legnehezebb megvásárolni, és feltétlenül fel kell próbálni. A ruhatárunkban fontos szerep jut neki, ugyanakkor még mindig sok bizonytalanság övezi. Vajon kell, vagy nem kell a melltartó?
3/5 Akkor hogy is van ez?
A melleid megereszkedésének mértéke leginkább attól függ, mit örököltél, milyenek a génjeid, illetve attól, hogy milyen életmódot folytatsz.
Bőröd rugalmassága, a melleid feszessége, teltsége mindenképp a génjeidtől függ. Ám a mellek megereszkedéséhez, vagyis a bőr rugalmasságának elvesztéséhez az is hozzájárul, ha dohányzol, túlsúllyal küzdesz, sokat fogytál vagy híztál, az is, hogy szültél-e már, és ha igen, hányszor. Az is tévhit, hogy a szoptatás miatt ereszkednek meg a mellek. Ez inkább a terhesség alatti testi és hormonális változások eredménye.
Ha nagy a melled, akkor előbb-utóbb számolnod kell azzal, hogy megereszkedik majd valamennyire. Ez akkor is így lesz, ha viselsz melltartót, és akkor is, ha nem. Azaz semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, hogy a melltartó megvédené a melleket a megereszkedéstől.
Vannak, akik szerint a melltartó viselése káros is lehet, egészségügyi problémák kialakulásához vezethet, sőt, még a mellrák kockázatát is fokozhatja. Erre azonban rácáfolt az American Cancer Society 2014-es kutatása, ahol 1513 menopauzán átesett nőt vizsgálva nem találtak összefüggést a mellrák és a melltartóviselési szokások között.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!