VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Ajándékot átadni csak mosolyogva, tisztességes – tiszta, nem szakadt, nem házi – ruhában illik, tisztelettel és szeretettel, azaz odafigyeléssel szabad. Emellett illik gondot fordítani arra is, hogy mit ajándékozunk, de ami még ennél is fontosabb: kinek ajándékozunk.
Mi volt régen az „igazi” ajándék?
Nem is olyan rég még illetlenség volt „hasznos” dolgot ajándékozni, tehát nem illett ruhát, háztartási eszközt adni ajándékba.
Azért, mert hasznos, szükséges dolgot adni jótéteménynek, jótékonykodásnak számított. Ezt rokonnal, baráttal ünnepi alkalmakkor nem illett megtenni, hiszen azzal emlékeztetjük őket sorsukra, problémáikra.
Mivel az ajándékozás örömokozás, nem jótékonykodás, így illetlenség volt ilyet tenni.
Mára nagyot változott a világ, hiszen mindenki jobban örül egy rég vágyott ruhadarabnak, egy életet megkönnyítő háztartási eszköznek, mint a századik „értelmetlen” kütyünek.