Én magam sosem aggódtam igazán a Covid-19 járvány miatt, ám sok ismerősömben felszínre jöttek olyan érzések, amelyeket a betegségtől és a következményektől való félelem táplált. Egyik kedves barátnőm (nevezzük Hajninak) a depresszióval nézett szembe, és ennek majdnem súlyos következménye lett.
Még egy cikket is mutatott, ami a depresszióról szólt. Annyira tagadtam, hogy el sem akartam olvasni. Végül már annyira idegesített a férjem, hogy beadtam a derekam, és elmentem orvoshoz. Az egészet hülyeségnek tartottam, nem akartam, és az orvos előtt még színleltem is. Így, utólag ez borzalmasan gyerekesnek tűnik, de tényleg nem akartam beismerni, hogy nem vagyok jól.
Mi történt később? Az orvosi kezelés hatásos volt?
Azt, hogy hatásos volt-e, még nem tudom, mert az út még tart a teljes gyógyulás felé. Amikor elkezdődött az orvosi közbelépés, már súlyosan depressziós voltam. Már a gyerekeket is kezdtem elhanyagolni. Folyamatosan hibáztattam magam, a járványt, a világot, mindent. Az egészet nagyon negatívan láttam.
A férjem kezdte feladni, hiszen azt látta, hogy bármit tesz is, az eredménytelen. Csak az vett rá az egész orvososdira, hogy láttam, hogy a gyerekek meg vannak rémülve. Azért az anyai ösztöneim még működtek, és nem akartam, hogy ők igyák meg a levét annak, hogy én beteg vagyok. Még mindig járok orvoshoz. Nem is lesz ez rövid út, de már most sokkal-sokkal jobb.
Hogy érzed, helyreállt már a járvánnyal kapcsolatos gondolkodásod?
Ha azt mondanám, hogy minden félelmem és szorongásom a múlté, hazudnék. Ha így lenne, nem is járnék orvoshoz. De jó úton haladok már, sokkal kevesebb negatív gondolatom van, és a mindennapjaimat sem befolyásolja annyira, mint ezelőtt. Próbálom átértékelni az egészet.
Hálás vagyok a körülöttem élőknek, hiszen nem hagytak magamra ebben a nehéz helyzetben. A férjem házassági fogadalma nem volt légből kapott beszéd. Tényleg jóban és rosszban, egészségben és betegségben is mellettem állt. Most már tudom, hogy el fog jönni a teljes gyógyulás is.
Mit teszel azért, hogy uralni tudd a depressziót?
Most arra fókuszálok, ami pozitív az életemben. A nyár nagyon jól telt, sokat tudtunk együtt lenni, ez mindig feltölt. A gyógyszert szednem kell, de a betegségről csak épp annyira veszek tudomást, hogy nem hagyom magam… Tudatosan tartom távol magam a híradásoktól, és arra koncentrálok, hogy meggyógyuljak. Sokat sportolok, most futok és úszom is. Ezek segítenek. És persze a családom, akik sosem hagynak el.
A depresszió alattomos betegség, nem mindig egyértelműek a jelei. Sokszor teljesen más arcát mutatja, mint amit tudunk, vagy képzelünk róla. Hajninak nagy szerencséje volt, hogy a férje nem ment el a probléma mellett, hanem nyitott szemmel és nyitott szívvel állt hozzá.