Mindig sok fiú barátom volt, és valahogy természetesnek éreztem, hogy kivívjam magamnak: egyenrangúként kezeljenek. Bár most, ahogy ezt leírtam, rájöttem – milyen szomorú, hogy ezt ki kellett vívnom!
Az viszont már tizenévesen is egyértelmű volt, hogy sosem akartam a „csapat lánytagja” lenni, valaki, akihez külön mérce tartozik. Ez többnyire működött is. Játszottunk, vitatkoztunk, később együtt jártunk bulizni, és minden témáról megvolt a karakán véleményünk.
Azóta felnőttünk, a hétköznapi csevegéseink viszont máig tele vannak olyan félmondatokkal, amelyekből érzem: a barátaim a nők többségét más szemmel mérik. Nem rám céloznak ezekkel (Vagy csak nem veszem magamra a megszólalásaikat?), hanem általában véve a nőkre – sokszor a saját párjaikra. És bár a mondatok legtöbbször tréfás köntösben hangzanak el, mögöttük már tisztán látom a régi beidegződéseket. Főleg azóta, hogy elolvastam a Szenvedő Nőket, sok mindenre másként tekintek. Jobban észreveszem azokat az apró elszólásokat, amelyekben nem feltétlenül rosszindulat van, de attól még nagyon is nőellenesek. Olvass még a témában
Milliók előtt szavaló költő lett a beszédhibás kislányból – Amanda Gorman története
Egy 200 millió éves ragadozó rejtőzött a homok alatt – elképesztő felfedezés Indiában
A középkorban nem volt szokás átaludni az éjszakát – Két szakaszban aludtak
Eldugott magyar gyöngyszemek: 5+1 kevésbé ismert kirándulóhely
Az is érdekes vívódást okoz bennem, hogy közben értem a férfiak álláspontját is. Sokszor hallom, mennyi elvárás nehezedik rájuk: legyenek mindig erősek, keressenek többet, ne mutassanak gyengeséget, ne legyenek érzelmesek, maradjanak mindig büszkék. Ezek számukra is valódi terhek. Éppen ezért hiszem, hogy az egyenjogúság nem csak rólunk, nőkről szól – hanem róluk is, mert nekik is könnyebb lenne egy olyan világban élni, ahol nem a nemük határozza meg, mit „illik” vagy „kell” tenniük.
„Miért kell ennyire gyűlölni a férfiakat?”
Sokszor érzem, hogy ezzel a mondattal a barátaim inkább hárítanak. Mintha a nők egyenjogúságáért való kiállás valamiféle bosszúhadjárat lenne. Pedig valójában pont arról van szó, hogy mindannyian szabadabbak legyünk. Hiszen a férfiak is szenvednek a szerepelvárásoktól: hogy nekik kell mindig erőnek lenni, hogy ciki segítséget kérniük, vagy, hogy az határozza meg az értéküket, milyen kocsival járnak. Volt már olyan beszélgetésem, ahol egy férfi barátom hirtelen elcsendesedett, amikor szóba hoztam, hogy a patriarchális elvárások nemcsak a nőket szorongatják ám…
