„Az emberek egyszerűen már nem akarnak keményen dolgozni.”
Gyakran hallani ezt olyanoktól, akiknek a kemény munka régóta egyet jelent a jólét fokozásával, nem pedig a napi túléléssel. A mi „teljesítménykényszeres” kultúránkban azt sulykolják belénk, hogy ha elég sokat teszel le az asztalra, eléred az álmaidat. Aláírom, én is sok olyan embert ismerek, akiknél ez bejött sőt, ha ahhoz képest nézem az eredményeimet, honnan indultam, én is büszke lehetek magamra. De mi van azokkal, akik három műszakban dolgoznak, mellékállást vállalnak, és mégis alig jönnek ki a hónap végén?

Amikor egy sikeres ember ezt a monológot említi, figyelmen kívül hagyja, hogy a kemény munka nem mindenki életében egyenlő automatikusan a sikerrel. Ez a narratíva bűntudatot kelt azokban, akik a kiégés szélén állnak, mégsem jutnak egyről a kettőre. Azt sugallja, hogy a végeredmény a te hibád, mert biztosan nem akarsz „eléggé” dolgozni. Pedig néha a kemény munka csak arra elég, hogy ne süllyedj el…
„Ilyenkor nem szoktam különösebben figyelni az árakat.”
A hétköznapi életben szerencsére én sem kényszerülök minden egyes forint patikamérlegen való kimérésére, de amikor egy autónál vagy egy nyaralásnál hangzik el ez a mondat, az szinte fáj. A gazdagok számára a választás szabadsága természetes állapot: nem kell megnyitniuk a banki applikációt a pénztárnál, hogy megnézzék, átmegy-e majd a kártyájuk és nem kell különösebben agonizálniuk azon, hogy a kinézett repülőjegy 60 000 vagy 600 000 forintba kerül-e. Olvass még a témában
Feleség vagyok, nem projektmenedzser – Hogyan lett a nőkből a háztartás titkárnője?
Ezt hozza 2026. október 8. a numerológia szerint: bátorság és megújulás
Így segít, ha megírsz egy levelet, amit sosem küldesz el senkinek
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni
Számunkra, „hétköznapi” emberek számára ez a fajta passzivitás és gondtalanság egy elérhetetlen luxus (és ezt úgy írom, hogy pontosan tudom, az én életszínvonalam sok mindenkinek szintén luxusnak számítana). Ettől még bosszantó, mert egy-egy ilyen mondat időről időre emlékeztet arra a mentális teherre, amit a folyamatos kalkulálás jelent.
Rengeteg embernek az árcédula nem információ, hanem döntési kényszer – ez sokan elfelejtik.
„Egyszer élünk, nem igaz?”
Könnyű nagylábon élni, ha tudod, hogy bármi történjék, az életszínvonalad nem fog drasztikusan változni, hiszen annyi befektetésed van, hogy az unokád is vígan élhet anélkül, hogy bármit keresztbe kellene tennie.
Amikor a gazdag barátom viccesen „rá akar beszélni” egy olyan költésre, ami nemcsak a havi, hanem nagyjából az éves stabilitásomat veszélyeztetné, akkor azt nehezen tudom kedvességnek venni. Ez inkább a perspektívalátás hiánya, még ha pontosan tudom is, hogy az ilyen mondataiban több a humor, mint a komolyság – de közben az is egyértelmű, hogy ha igent mondanék, rajta nem múlna a megvalósítás.

Mindenesetre nem segít, ha a gazdag barátok a nemleges válasz miatt még bűntudatot is próbálnak ébreszteni bennünk, azt sugallván, hogy „túlságosan rágörcsölünk a pénzre”.
„Pénzt csak pénzből lehet csinálni.”
Értem, miért jogos ez a megállapítás, de a barátom gyakran elfelejti, hogy ami neki „hosszú távú kamat” vagy egy „izgalmas rizikó”, az nekünk a házunk ára. Egy felsőosztálybeli ember számára az „olcsó” és a „befektetés” fogalma egészen mást jelent, mint nekünk.
Míg ők azért vásárolnak ingatlanokat vagy részesedéseket, hogy az életük még kényelmesebb és jövedelmezőbb legyen, addig sokaknak áthidalhatatlan szakadék tátong a szükségleteik és a vágyaik között. Egy gazdag ember számára a pénzkezelés sokszor stratégiai játék, másoknak viszont az extra kiadás azt jelentheti, hogy a következő hónapban gondok adódnak a mindennapos megélhetéssel.
Persze lehetne ezen a négy mondaton – és még jó páron – naphosszat rágódni. Lehetne vitatkozni a társadalmi ollóról vagy a különbségek igazságtalanságáról. De rájöttem: nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy szeressük egymást. Ő emlékeztet arra, hogy az élet néha nagyobb és merészebb, mint amit az én világom láttatni enged, én pedig időről időre visszahúzom őt a valóságba. Bosszantanak-e a mondatai? Időnként borzasztóan. De a nap végén sosem azért keressük egymást, mert olyan a bankszámlánk, amilyen.
Következő cikkünkEzt hozza 2026. március 20. a numerológia szerint: az otthon és a béke a nap főszereplőjeMinden napnak megvan a maga különleges numerológiai rezgése, ami finoman formálja hangulatunkat, döntéseinket és találkozásainkat. Ma együtt megnézzük, mit üzen ez a nap – barátságos, bensőséges hangon, úgy, ahogy a szívednek a legjobban esik. A teljes dátum: 2026.03.20 Vagyis a mai nap száma a 6-os. A 6-os a szeretet, a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






