„Félek a gyerekemtől” – A tabu, amiről nem merünk beszélni

Címlap / Életmód / Család / „Félek a gyerekemtől” – A...

„Félek a gyerekemtől” – A tabu, amiről nem merünk beszélni

Hogyan jut el addig egy anya, hogy fél attól, akivel a világon a legjobban kellene szeretniük egymást?

A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

A pszicho-palánta

Ezt a nevet a húgom adta a fiamnak, aki most 12 éves. Már picikorától kezdve agresszív volt, nem vihettem kisbabák közelébe, mert meg akarta ütni őket. Három óvodából tanácsolták el, végül otthon kellett maradnom vele, amíg iskolás nem lett. Természetesen rendszeresek a beírások, telefonok, hogy bántja az osztálytársait.

Eddig is nehéz volt vele, de amióta elmúlt tízéves, kifejezetten félek tőle. Volt már, hogy azt mondta nekem, hogyha rá merek szólni, akkor megöl álmomban. Nem tagadom, voltak emiatt nyugtalan éjszakáim, ezért már inkább zárom a hálószobámat. Rettegek, mi lesz, ha nagyobb lesz nálam és fizikailag felül tud majd kerekedni.

Olvass még a témában

Nemrég húgom – félig – viccesen megjegyezte, hogy reméli, pár év múlva nem leszek benne a híradóban, mert „a pszicho-palánta mérgében eltett láb alól.” Sajnos azt kell mondjam, hogy ez már bennem is felmerült.

Szőke kisfiú ül egy asztalnál

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.