Milyen egyáltalán egy egészséges házasság? Sokan nem tudják, mert még nem láttak ilyet.
Változás
Mindenki változik, senki nem marad ugyanaz az ember, aki fiatalon volt. Mi a férjemmel 27 évesen ismerkedtünk meg. Ő kockáshasú, vagány, minden lében kanál nagydumás volt, akinek az volt az élete, hogy több cége volt és tárgyalásról tárgyalásra járt öltönyben. Én igazi naiv, minden széltől óvott jókislány voltam, aki mindenkinek – természetesen neki is – meg akartam felelni.
Azóta eltelt húsz év és a férjemből pocakos, csendes fickó lett, akinek a hobbija a kertészkedés és a veteményese a szeme fénye. Én pedig pár éve elkezdtem fitnesszelni és ahogy izmosodtam, egyre rövidebb szoknyában járni és ma már senki véleménye nem érdekel. A lényeg, hogy elfogadtuk egymás változásait, együtt nőttünk, csiszolódtunk. Nem várhatod el a párodtól, hogy ugyanaz az ember maradjon, akibe sok-sok évvel ezelőtt beleszerettél. Olvass még a témában
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés
Miért tör rád ősszel a szorongás, amikor azt hitted, már feldolgoztad? Az évforduló-effektus évekkel később is kísérthet
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
Ezt hozza 2026. szeptember 27. a numerológia szerint: új kezdetek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






