Minden tele van azzal, hogy az antioxidánsok milyen hasznosak, és ha szükségét érzed, akkor akár tabletta formájában szuszakold őket magadba. Cikkünkben 8 olyan isteni finom gyümölcsöt szedtünk össze, melyekkel természetes módon fedezheted a szükségletedet, ráadásul szépülhetsz és fogyhatsz is egyszerre.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Citrom
A citromnak nemcsak a húsa értékes – mivel tele van C-vitaminnal –, hanem a héja is.
Rengeteg pektint tartalmaz, ami egy vízben oldódó élelmi rostfajta, s bizonyítottan segít a fogyásban.
A hatás érvényesüléséhez elegendő naponta mindössze 30 ml citromlevet és egy kis héjat adni az elfogyasztásra szánt vízmennyiséghez.
Fontos, hogy erre a célra olyan gyümölcsöt válassz, aminek biztosan nincs permetszer-maradvány a héján, tehát biogazdaságból származik.
Vörös grépfrút
Egy kutatás szerint azok, akik 12 héten át mindennap megettek felet ebből a gyümölcsből, 1,63 kilót fogytak, míg azok, akik csak a levét itták meg, 1,49-ot.
A különbség elenyészőnek tűnhet, ám ha figyelembe vesszük, hogy a résztvevők életmódjában más eltérés nem mutatkozott, adott a következtetés, hogy a grépfrút húsa önmagában hozzájárul a súlycsökkenéshez.
A vörös változatban még több a likopin nevű antioxidáns.