Megéljük a szorongást, a dühöt vagy éppen az örömet, de nem tudjuk, mit kezdjünk velük. A kérdés az: hogyan juthatunk el erre a szintre, ahol tudatosan és egészségesen kezeljük az érzéseinket?
Stephanie Harrison szerint nem olyan egyszerű a „jelennek élni” és hagyni, hogy „megéljük az érzéseinket”, ugyanis sokunkat egyszerűen nem tanítottak meg erre. A boldogság pszichológiájának kutatójaként Harrison látja, hogy a tökéletességnek vagy úgy általában a boldogságnak a hajszolása hogyan hat negatívan az életünkre és miként okoz problémákat a jólétünkben. Például azáltal, hogy ha nem tudjuk, miként éljük meg az érzéseinket, akkor nem fogunk együtt érezni önmagunkkal és a fejlődésünk sem olyan ütemben zajlik majd, ahogy szeretnénk.
A kulcs Harrison szerint abban rejlik, hogy megtanuljunk érezni, mert ha erre képesek leszünk, akkor el tudjuk fogadni önmagunkat és képesek leszünk egészségesen, kiegyensúlyozottan kezelni a váratlan és kevésbé szívderítő helyzeteket is – ő pedig ebben látja a boldogság valódi kulcsát.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
1/6 Vedd észre az érzést
Először is tudatosítanod kell magadban az érzéseidet, de ez csak akkor fog menni, ha odafigyelsz és önmagadra koncentrálsz. Segíthet, ha a fizikai tapasztalásokat sem hagyod figyelmen kívül, pl. észreveheted, hogy az idegesség szorongatja a mellkasodat vagy gyomorgörcsöt okoz, esetleg szinte szárnyalsz örömödben.
2/6 Nevezd el, amit érzel
A tudatosítás második szintjén már meg is nevezed azt, amit érzel, hiszen így az érzéseid automatikusan könnyebben kezelhetővé válnak. Minél konkrétabban tudod megnevezni az érzést, annál jobb sőt, az is lehet, hogy több érzést tudsz majd beazonosítani. Harrison szerint szerencsés, ha hangosan ki is mondod, amit tapasztalsz: „most nagyon csalódott vagyok”.
Sokunkat arra tanítottak, hogy elnyomjuk és elrejtsük érzelmeinket: „ugyan már, katonadolog”, „a fiúk nem sírnak”, „egy lány nem viselkedhet így”, stb. Már korán megtanultuk, hogy az a jó, ha elnyomjuk az érzéseinket és nem mutatjuk ki őket, mert ezek rossz dolgok. Ezért aztán felnőttként automatikusan az jut eszünkbe, hogy rossz dolog érezni és még rosszabb, ha az érzéseket mások is látják rajtunk. Holott az érzések elfojtása mentálisan és fizikálisan is rossz hatást fejt ki ránk, úgyhogy ezt tudatosítva érdemes egy kicsit megölelni belső gyermekünket és közölni vele: „elfogadom, hogy most csalódott vagyok”.