Amit a tányérodra kiszedtél, meg is kell enni!
Manapság is sokakban él ez a mondat, mely a pazarlást hivatott elkerülni. Nem akarjuk, hogy a kukában landoljon a drága étel – vagy csak éppen a bevésődött mintát követve bíztatjuk a gyerekünket, hogy bizony mindent meg kell ennie, ami a tányérján van, az utolsó falatig.
Lehet példálózni az egykor nélkülöző felmenőkkel vagy az éhező afrikai gyerekekkel, de akár el is gondolkodhatunk azon, vajon miért akarjuk, hogy a gyerek akkor is egyen, ha esetleg már nem éhes?
És vajon ez hova vezet majd? Valószínűleg túlevéshez, hiszen ha valaki nem azt figyeli, hogy meddig esik neki jól az étel, mikor lakik jól, hanem arra koncentrál, hogy az utolsó morzsát is elpusztítsa, biztosan többet eszik majd a kelleténél, ez pedig egyenes út a túlevéshez, túlsúlyhoz. Olvass még a témában
Még ezt a falatot edd meg a kedvemért!
Ebben az esetben megint csak semmibe vesszük a gyerek valós szükségletét, ehelyett mintegy érzelmileg zsaroljuk, hiszen ez a kérés leegyszerűsítve ezt jelenti: ha megeszed, szeretsz, ha otthagyod, nem szeretsz.
Tényleg jó az, ha a gyerek az ételen és az evésen keresztül próbál megfelelni a szülőnek?
Egyáltalán: miért kell megfelelni?
