26. nap – Új közös sorozat
Keressetek magatoknak egy olyan sorozatot, amit még egyikőtök sem látott és mindkettőtöket érdekel. Szerencsére már hazánkban is elérhető a Netflix, így nem kell a kommersz műsorokra hagyatkoznotok.
Miután pedig megnéztétek az első részt, osszátok meg egymással, hogy mit gondoltok róla. Nem csak jó lesz összebújni kicsit a TV előtt, de bizonyított tény, hogy azok a párok, akik rendszeresen beszélgetnek nem hétköznapi témákról is, sokkal boldogabbak.
27. nap – Ünnepeljetek
Mindig történik valami, aminek lehet örülni, bizonyára ez a ti életetekkel sincs másképp. Mindegy, hogy mekkora dologról van szó, de azt ünnepeljétek meg! Olvass még a témában
Mit szúrsz ki először a képen? A válaszod megmutatja, hogyan formál téged a szerelem
Így tanultam meg, hogy ne csak adjak egy kapcsolatban, de merjek elfogadni is
Minden eldől a csók után. Mit tudhatsz meg róla az első nyelvcsatát követően?
Segítség, elhagytak! 5 dolog, amit semmiképp ne csinálj szakítás után
Nem kell nagy bulit csapni, elég ha elmentek a kedvenc cukrászdátokba és esztek egy sütit, vagy vesztek egy kis epret és pezsgőt és koccintotok egyet este az ágyban.
Kutatások bizonyítják, hogy azok párok, akik gyakran „ünneplik” a jó dolgokat együtt, sokkal jobban bíznak egymásban és mélyebb köztük az intimitás.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





