A semmittevés termékeny talaja
Azóta máshogy nézek a semmittevésre. Nem ürességnek látom, hanem forrásnak. Egy talajnak, ahol újra meg tudom hallani, mit is akarok valójában. Mert hiába hisszük, hogy a csend üres, valójában ott rejlik benne a legtisztább tudásunk. Amikor elengedjük a folyamatos ténykedést és a bizonyítási vágyat, akkor bukkan fel az, ami a legélőbb bennünk.
Talán ezért is sodort el az életem az eredeti terveimtől: annyira benne voltam a lendületben, hogy nem hallottam meg, mit súg belül a csend. Most viszont, hogy megálltam, újra emlékezhettem arra, merre szeretnék menni.
Nem tudom, hogy ez a friss együttműködés lesz-e a cél, vagy csak egy újabb állomás. De azt tudom, hogy kellett ez a nyár, kellett a semmittevés, kellett ez a „vihar a csendben”, hogy idáig eljussak. És talán ez az egész történet nem más, mint egy emlékeztető: néha a legnagyobb változások nem akkor érkeznek, amikor hajtjuk őket, hanem amikor egyszerűen teret engedünk nekik. Olvass még a témában
