Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 1977 és 1983 között születtél? Akkor a...

1977 és 1983 között születtél? Akkor a Xennial mikrogenerációhoz tartozol

Egyszer nevetve pont arról beszélgettünk, hogy ez biztos generációs szakadék, és viccből rákerestünk a neten a mi korosztályunkra. A legnagyobb meglepetésünkre rengeteg külföldi cikket találtunk, mely mind a gyanúnkat igazolta. Bizony, a mi generációnk egy kicsit köztes, van benne az előtte levőből és az utána következőből is.

Penészes szilikon a zuhanyzóban? Az éjszakai hipós trükk

A Xennial szó a Generation X és a Millenial szavak összevonásából jött létre. Az ebbe a csoportba tartozó, nagyjából a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig-közepéig született emberek azért nem passzolnak igazán sem az X generációhoz, sem az ezrefordulósokhoz, mert gyerek- és fiatalkoruk még analóg volt, felnőttkoruk pedig már digitális.

Ez annyit jelent, hogy kiskorunkat mobiltelefon, számítógépek, internet és mindenféle kütyük nélkül töltöttük. Emlékszem, az általánosban évfolyamonként maximum egyetlen gyerek akadt, akinek volt valami külföldről kapott kvarcjátéka. A mai gyerkőcök csak néznének, hogy mi ez a gagyi játék, akkoriban pedig egy ilyen maga volt a csoda. Én és a korombeliek még bizony átmentünk a barátainkhoz egy „Csókolom, Andi lejöhet játszani?” felkiáltással, mert otthon nem igazán volt semmi, amivel elszórakoztathattuk volna magunkat. A szüleink maximum hétvégén értek rá velünk társasjátékozni, emlékszem, szinte ünnepnap volt, amikor elővettük a Gazdálkodj Okosan-t.

Kiskamaszkorunkban pedig jött az MTV, és kedvünkre utánoztuk a tévében látott sztárokat. A zenét másolt „kazikon” hallgattuk, a filmeket pixeles, alámondásos videokazettákon néztük. Aztán persze fokozatosan beépült életünkbe a technika, és felnőttkorunkban már teljesen természetesen használtuk a mobiltelefont, a számítógépet és az internetnek köszönhetően a közösségi médiát, viszont mindannyiunk emlékszik még a betárcsázós internet hangjára.

Olvass még a témában

Míg az idősebb X generáció már javában felnőttként találkozott ezekkel, az ezredfordulósok pedig szinte már beleszülettek, addig mi, Xenniálok gyerekkortól felnőttkorig szépen folyamatosan nőttünk bele a digitális mindennapokba.

Ugyan ez a mikrogeneráció az egész világon felfedezhető, a volt szocialista országokban talán még speciálisabb ez a szűk korosztály – a digitális forradalommal szinte egyidőben történt nálunk a rendszerváltozás is, tehát nem csak analóg, hanem még szocialista gyerekkorunk, viszont digitális és kapitalista felnőttkorunk volt, illetve van jelenleg is. Amikor a huszonéves kolleginának mesélem, hogy én nemcsak kisdobos, de még úttörő is voltam, azt sem tudja, miről beszélek és honnan is tudhatná, ő még nem is élt akkor.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.