A Zoom diszmorfia létező fogalom. Ezt teheted ellene

A Zoom diszmorfia létező fogalom. Ezt teheted ellene

Címlap / Életmód / Lélek / A Zoom diszmorfia létező fogalom. Ezt teheted ellene

A koronavírus következtében az olyan alkalmazások, mint a Zoom és a Skype, vagy Google Meet hihetetlenül népszerűvé váltak, hiszen mind a kollégákkal, mind pedig a rokonokkal egyszerűen tudtunk beszélgetni, ráadásul láttuk is egymást. De mi van akkor, ha valaki nem elégedett az arcképével, ami megjelenik a kijelzőn?

A jelenség neve: Zoom diszmorfia

A Zoom diszmorfia tulajdonképpen viszonylag újnak számító fogalom. Aki ebben szenved, az rengeteget stresszel és szorong amiatt, hogy néz ki a videóhívás alatt. Ennek hatására túlzásba viszik a hívás előtti készülődést, hogy tökéletesen nézzenek ki. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a képernyőn látható megjelenésüket elemzik beszélgetés közben. Úgy gondolják, hogy a hívásban részt vevő többi embernek is szemet szúrnak a „hibái”. Sokan olyan szintre is eljutnak, hogy igyekeznek elkerülni ezeket a helyzeteket.

A nevet dr. Shadi Kourosh, a Mass General Hospital Dermatology igazgatója említette meg először tavaly, aki társaival együtt 134 bőrgyógyászt kérdezett meg arról, mennyien keresték fel őket a pandémia alatt. Több mint 56%-kal nőtt azok száma, akik konzultációra jelentkeztek be, a kliensek 86%-a pedig azért kért időpontot, mert elégedetlen volt a videón látható képével. Egy másik kutatás szerint is rengetegen vannak, akik a videóhívások miatt kezdtek el aggódni a külsejük miatt.

Nem szűnt meg a probléma a csökkenő esetszámokkal

Annak ellenére, hogy lassan elkezdett visszaállni a vírus előtti élet, sokakban mély nyomot hagyott az elmúlt időszak. Olyannyira, hogy az irodai munkanapok előtt szoronganak, hogy vajon tesz-e valamelyik kedves kolléga megjegyzést arra, hogy a lezárások alatt felszedett néhány kilót. Ez annak is köszönhető, hogy a lelki problémákat jelentősen felerősítette a vírus, az otthon töltött idő miatt pedig sokkal többet rágódhattak a szorongással küzdők. 

Hogyan torzít a kamera?

Kourosh és kollégái rájöttek arra is, hogy két fő oka lehet a Zoom diszmorfiának. Az egyik, hogy az emberek egészen a korlátozásokig nem töltöttek el napi több órát saját magukat nézve. A reggeli készülődés és az a néhány gyors pillantás a tükörbe még összeadva is jóval kevesebb, mint az online értekezletek.

Az előttük lévő kamera pedig egyébként is torzít a kinézetükön. Mivel szemben, kényelmetlenül közelről látjuk ilyenkor magunkat, a szakértő szerint laposabbnak tűnik az arcunk, kisebbnek a szemünk és nagyobbnak az orrunk. Ezen kívül sokan közelebb is hajolnak a képernyőhöz, ha el szeretnének olvasni valamit, vagy alulnézetből láthatóak (például telefonon), ez szintén előnytelen képet mutat. 

„Olyan, mintha egy görbe tükörbe néznél.”

– mondja Kourosh.

Pszichológiai szempontból már önmagában az, hogy saját magunkat látjuk meetingelés közben is felkavaró lehet, különösen azok számára, akik egyébként is szoronganak a megjelenésük miatt.

Dr. Jennifer Carter, ohiói pszichológus szerint ez pontosan olyan, mint ha úgy beszélgetnél valakivel, hogy az illető egy tükröt tart közvetlenül az arcod előtt. Hozzátette, hogy egyszerűen túl sok az agynak az, ha figyelsz, információt dolgozol fel, ráadásul közben saját magadat is folyamatosan látod.

cottonbro/pexels.com

Hasonló, de mégis más

A Zoom diszmorfia inkább egy probléma leírása, mintsem egy diagnosztizálható mentális betegség. Ennek ellenére van néhány hasonlóság a testdiszmorfiás zavar és közte. Például az, hogy mivel sokat látod magad, akaratlanul is észreveszel olyan hibákat, amikről azt gondolod, hogy másoknak is szembetűnőek. Éppen ezért próbálsz mindent megtenni annak érdekében, hogy ezek ne látszódjanak. Azonban persze nem egyenlő a kettő, már csak azért sem, mert a videóhívások tökéletes receptjei annak, hogy másokkal össze tudd hasonlítani a kamera által torzított vonásaidat – ráadásul sok időd is van rá. 

Mit tehetsz ellene?

  • Ismerd fel a problémát: ha elfogadod, hogy a valóságban nem úgy nézel ki, mint a képernyőn, máris tettél egy hatalmas lépést annak érdekében, hogy kevésbé stresszeljen a videóhívás. 
  • Jusson eszedbe, hogy nem néznek: lehet, hogy úgy gondolod, az összes kollégád elemzi a kinézeted, a valóságban viszont ez nincs így. Önmagad legnagyobb kritikusa lehetsz, de ettől még a többi ember nem fog megszólni.
  • Terápiás hívások: pszichológiai szempontból sokat segíthet az is, ha sokat nézed magad. Minden alkalommal, amikor a hívás után rájössz, hogy a kollégáid nem az arcodat nézik, nyugodtabbá válsz. 
  • Mindfulness: a tudatos jelenlét sokat segíthet abban az esetben, ha úgy érzed, elvonja a figyelmedet a képernyő. Sokat kell gyakorolni, de ha áthuzalozod az agyadat, sokkal több figyelmet szentelsz az elhangzottaknak.
  • Kérj segítséget: ha nagyon elhatalmasodik a szorongásod, érdemes felkeresned egy pszichológust. A kognitív viselkedésterápia például segít abban, hogy kedvesebb és elégedettebb legyél magaddal.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!