Amit a Zen ad nekem
Amiket leírtam, azok az én tapasztalataim a Zennel kapcsolatban. Most már tudom, hogy sokan gyakoroljuk ezt a tant kis hazánkban. Szeretek egy olyan közösséghez tartozni, ahol nem mondják meg, miben és kiben kell hinnünk, vagy azt, hogy milyen életet éljünk. Amit viszont megteszünk, az az, hogy szembe merünk nézni a félelmeinkkel, felismerjük, hogy kreáltunk egy önvalót magunknak és teszünk azért, hogy kiiktassuk a szenvedéseinket. Mindennap leülök meditálni, van, hogy könnyen megy akár húsz-harminc perc, de megesik az is, hogy szenvedek tíz perc után.
Egyedül kell megküzdenem a saját kusza gondolataimmal és olykor nagyon nehéz magamat a padlóhoz szögeznem.
A meditáció sosem jó, vagy kellemes, hiszen az önmaguknak feltett kérdésekre a válaszok elég kemények. Eltemetett régi sebek, fájdalmak törnek fel. Az, hogy hallgassam a körülöttem lévő zajt, és folyamatosan figyeljem a lélegzetemet, nehéz feladat. De teszem azért, hogy a nap további részében is megtartsam a fókuszomat azon, hogy tudatos maradjak, önmagamért és a családomért, hogy tisztán lássam az életemben zajló dolgokat, és higgadtan kezeljem a problémákat.
Ezen az úton haladva megtanultam elengedni azokat a személyeket, akiket nem kell már tartanom magamban, a negatív érzéseket, és talán már látom, hogy van olyan, hogy helyes irány. És azt is tudom, hogy csak annak tudok segíteni, aki kéri azt. Erőltetni valakire valamit nem lehet. Olvass még a témában
Hogy kinek mi segít a mindennapi életben? Mindenkinél más és más: imádkozás, templomba járás, megtanított módszerek, technikák. Nekem ami segít, az a Zen – hála érte!
