Lezárta a Netflix a sármos sorozatgyilkos, Joe Goldberg történetét – és úgy tette ezt, hogy nem kínált menekülőutat sem a karakternek, sem a nézőnek. Az eddig is egyre nyomasztóbb és sötétebb történet most olyan mélyre ásott Joe pszichéjében, hogy egyszerűen lehetetlenné vált kifogásokat – vagy legalább enyhítő körülményeket – találni a tetteire.
Bármennyire is próbáltuk eddig elkerülni, vagy legalább nem hangosan kimondani, most szembe kellett néznünk vele: Joe Goldberg nem egy összetört romantikus hős, hanem egy hidegvérű, egoista sorozatgyilkos, aki a szeretet és kötődés illúzióját használta fel arra, hogy uralkodhasson mások élete fölött.
Az utolsó évad egyértelművé teszi, hogy Joe minden pillantása, minden „őszinte” monológja mögött manipuláció rejlik. A nők, akikért látszólag rajongott, valójában eszközök voltak a számára – a fejében gyártott ideák, amiket birtokolni akart, és amelyeket azonnal eldobott vagy elpusztított, ha már nem szolgálták a kényelmét vagy az önképét. A történetben végig jelen lévő romantikus narráció is lelepleződik: nem Joe érzéseit közvetíti, hanem az önámítását. A belső monológjai nem belső vívódások, hanem önigazolások – egy mesterien felépített hazugság, amellyel saját magát is próbálja meggyőzni arról, hogy jó ember, csak „túl erősen szeret”.
És mégis: éveken át néztük, követtük, izgultunk érte. Talán nem mindig helyeseltük a tetteit (legalábbis őszintén remélem, hogy mások sem tették), de valamilyen szinten rokonszenvet éreztünk iránta. Most az utolsó évad fájdalmasan világít rá arra, hogy ez a rokonszenv is mennyire problematikus. Olvass még a témában
