Felmerül a kérdés: miért tudtunk mégis ennyit elnézni Joe-nak?
Miért nem volt számunkra azonnal egyértelmű, hogy amit tesz, az nem szerelem, hanem birtoklási vágy, nem odaadás, hanem kontroll? És a válasz kellemetlenül emberi.
Joe tipikus fehér, jól beszélő, intellektuális férfi. Egy olyan típus, akire a társadalom rendszeresen hősöket épít, akinek megmagyarázzuk a bűneit – csak mert szimpatikusnak tűnik.
Mert „ő más”, „ő csak szenved”, „ő igazából jó ember”. És – ahogyan az az utolsó évad egyik epizódjában el is hangzik – jó a haja. És a pár másodperces videókból és filterezett fényképekből felépített világnézetünkben ennyi elég is, hogy bármit megbocsássunk egy férfinek.
Ez a rokonszenv – legyen bármilyen minimális – szembesít minket saját belső előítéleteinkkel. Talán nem is Joe az egyetlen, akinek tükörbe kell néznie. Hanem nekünk is. A sorozat egyik legerősebb pillanata, amikor Joe egy cellában ülve elgondolkodik: vajon vele van a baj, vagy velünk? A válasz persze egyértelmű – ő az, aki öl, manipulál és rombol –, de mégsem lehet elhessegetni azt a kellemetlen felismerést, hogy éveken át követtük ezt az embert. Néha drukkoltunk neki. Máskor sajnáltuk. Néha csak megpróbáltuk érteni. Olvass még a témában
Te mennyit lennél hajlandó utazni egy mozifilmért? – Christopher Nolan Odüsszeiája a világ másik felére csábítja a nézőket
Mindenki bedőlt Zendaya AI esküvői fotóinak. Hol vannak az AI által generált képek határai?
„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz
Generációs sebek, szerelem és elengedés – Véleményem az Egy másik énem 3. évadáról
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
