Felmerül a kérdés: miért tudtunk mégis ennyit elnézni Joe-nak?
Miért nem volt számunkra azonnal egyértelmű, hogy amit tesz, az nem szerelem, hanem birtoklási vágy, nem odaadás, hanem kontroll? És a válasz kellemetlenül emberi.
Joe tipikus fehér, jól beszélő, intellektuális férfi. Egy olyan típus, akire a társadalom rendszeresen hősöket épít, akinek megmagyarázzuk a bűneit – csak mert szimpatikusnak tűnik.
Mert „ő más”, „ő csak szenved”, „ő igazából jó ember”. És – ahogyan az az utolsó évad egyik epizódjában el is hangzik – jó a haja. És a pár másodperces videókból és filterezett fényképekből felépített világnézetünkben ennyi elég is, hogy bármit megbocsássunk egy férfinek.
Ez a rokonszenv – legyen bármilyen minimális – szembesít minket saját belső előítéleteinkkel. Talán nem is Joe az egyetlen, akinek tükörbe kell néznie. Hanem nekünk is. A sorozat egyik legerősebb pillanata, amikor Joe egy cellában ülve elgondolkodik: vajon vele van a baj, vagy velünk? A válasz persze egyértelmű – ő az, aki öl, manipulál és rombol –, de mégsem lehet elhessegetni azt a kellemetlen felismerést, hogy éveken át követtük ezt az embert. Néha drukkoltunk neki. Máskor sajnáltuk. Néha csak megpróbáltuk érteni. Olvass még a témában
Több mint 60 000 ember perli a népszerű kozmetikai céget – rákkeltőek voltak a hintőporaik?
Mesebeli fényszobros filmfesztivállal kápráztat el a Lumina Park Budapesten
„Akasztás után 20 perccel is élt” – 5 borzasztó, elbaltázott kivégzés
Ezeket a könyveket olvastam nyáron. Segítettek meglátni, mi van a felszín alatt
