Felmerül a kérdés: miért tudtunk mégis ennyit elnézni Joe-nak?
Miért nem volt számunkra azonnal egyértelmű, hogy amit tesz, az nem szerelem, hanem birtoklási vágy, nem odaadás, hanem kontroll? És a válasz kellemetlenül emberi.
Joe tipikus fehér, jól beszélő, intellektuális férfi. Egy olyan típus, akire a társadalom rendszeresen hősöket épít, akinek megmagyarázzuk a bűneit – csak mert szimpatikusnak tűnik.
Mert „ő más”, „ő csak szenved”, „ő igazából jó ember”. És – ahogyan az az utolsó évad egyik epizódjában el is hangzik – jó a haja. És a pár másodperces videókból és filterezett fényképekből felépített világnézetünkben ennyi elég is, hogy bármit megbocsássunk egy férfinek.
Ez a rokonszenv – legyen bármilyen minimális – szembesít minket saját belső előítéleteinkkel. Talán nem is Joe az egyetlen, akinek tükörbe kell néznie. Hanem nekünk is. A sorozat egyik legerősebb pillanata, amikor Joe egy cellában ülve elgondolkodik: vajon vele van a baj, vagy velünk? A válasz persze egyértelmű – ő az, aki öl, manipulál és rombol –, de mégsem lehet elhessegetni azt a kellemetlen felismerést, hogy éveken át követtük ezt az embert. Néha drukkoltunk neki. Máskor sajnáltuk. Néha csak megpróbáltuk érteni. Olvass még a témában
Eladó koporsó felnőtt méretben: 10 durva sztori a Facebook Marketplace bugyraiból
Rapallo varázsa: a mesés város, ahol egy kicsit én is olasznak éreztem magam
„Az ablakból tökéletesen látszott, hogy a szomszéd maszturbál” – Albérlet, ami egyáltalán nem olyan volt, mint a leírásban
Emlékszel az F1-pilótára, aki összetörte a Herendi porcelánserleget? Lando Norris ma már milliók kedvence
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
