Szögezzük le az elején: minden macska gyönyörű. Ezek a fajták is kétségtelenül azok, éppen ezért szeretjük nézegetni őket olyan nagyon.
Szeretnénk továbbá felhívni a figyelmet, hogy a cikk elolvasása azonnali és olthatatlan vágyat ébreszthet legalább 10 macska befogadására, amit a legmesszemenőbben támogatunk, de mielőtt állatot veszel magadhoz, mindig gondold végig, hogy ez mekkora felelősséggel jár, és jusson eszedbe, hogy a menhelyeken is rengeteg – sokszor akár fajtatiszta – cica várja, hogy szerető otthonba kerülhessen.
4/5 Munchkin
1983-ban egy zenetanárnő, Sandra Hochenedel két vemhes cicát mentett meg az utcán egy kutyától – mindkét cicának normál méretű teste, de rövid lábai voltak, feltehetően egy természetesen kialakult genetikai mutáció következtében.
A vemhes cicák utódai adták később a tenyészalapot rövid lábú cicák első kolóniájához, akiknek a tanárnő az „Óz, a nagy varázsló" című filmben látható kisemberek után adta a nevét. Mielőtt a fajt hivatalosan is felvették volna a tenyészthető macskák listájára, komoly vizsgálatoknak vetették alá őket, ami kiderítette, hogy a rövid lábak semmiféle egészségügyi károsodással nem járnak, a cicák éppen olyan egészségesek és csintalanok, mint bármelyik másik macska, csak éppen örökre alacsonyak maradnak, ezzel olyan hatást keltve, mint egy kölyökcica.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!