Akár férfiakról is szólhatna ez a cikk, ám sok esetben a nyuszik bátrabbak, talpraesettebbek, mint a teremtés koronái. Ráadásul sokkal többször rájuk csodálkoztam életem folyamán, mint a férfiakra. Eszesek, kíváncsiak, bátrak, és régi időkből való nagymamám által – aki egyszerű falusi asszonyka volt – sajnos megtudtam, hogy finomak is.
3/6 Nyuszi-komfort most
Gyerekeim nyula, miután leszélezte a lakásban található összes küszöböt, ajtófélfát, beszökött a szobába és beköltözött a vetetlen ágyba, amit telerakott bogyószerű meglepetéseivel. Félelmében elbújt a tűzhely alsó, hátul nyitott fiókjába. Meg akartam akadályozni, hogy férjem egy emelettel feljebb, a sütőbe rakja dühében. Lekerült hát a nyitott pincébe.
A kazán csövére felkötöttem a nyúltáppal teli nylonzacskót. Nyulunk szépen fejlődött, amit annak tudtam be, hogy a szomszéd bácsi kertjét rendre lelegelte. Egy idő után feltűnt, hogy a táp vészesen fogy. Ekkor vettem észre egy lyukat a zacskó alján. A nyúl önetetőt készített magának egy harapással, a kazán tetejére felugorva, ahonnan elérte a zacskót, melyből így folyamatosan folyt a mag…
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!