A feszültség, ami belülről támadt
Múltak az órák és valami apró szorítás kezdett kibontakozni bennem. Már biztos voltam abban, hogy hét óra után járunk, és a tudat, hogy hivatalosan zárva van a kapu, egyre hangosabbá vált bennem. Észérvekkel tudtam, hogy semmi rossz nem történhet. Legfeljebb kimászunk a kerítésen, vagy ha nagyon muszáj, az autóban, esetleg a szabadban is aludhatunk. Plédünk, vizünk, kajánk van, felnőttek vagyunk… Min is izgulok valójában? Korábban is előfordult már velem, hogy improvizálnom kellett hasonló helyzetekben… Akkor most miért érzem ezt a nyugtalanságot?
Zavarba ejtett, hogy ennyire rosszul viselem, ha megszegjük a „szabályokat”. Mintha egy belső hang folyamatosan ismételgette volna bennem: „ez így nem helyes, ennek nem így kellene történnie”. Érdekes volt látni, megtapasztalni ezt a merevséget, miközben alapvetően rugalmas, alkalmazkodó embernek tartom magam. Mi állhatott a háttérben? Talán az, hogy mélyen belénk írt mintákkal élünk? Gyerekkori szabályok, iskolai házirend, társadalmi elvárások – mind azt sugallják, hogy biztonságban csak akkor vagyunk, ha betartjuk a kereteket. Amikor valami ezt felülírja, az a kontrollvesztés érzését hozza elő, és ez sokkal erősebben hat, mint amekkora problémával a helyzet jár.
