A második trimeszter a 13. héttel kezdődik és a 27. héttel ér véget, tehát épphogy túl vagy az első kötelező ultrahangon, már be is léptél a várandósságod második szakaszába. Ekkor már legalább kétszer voltál nőgyógyásznál, és a védőnőddel is felvetted a kapcsolatot, tehát nem kell azért aggódnod, hogy valamilyen vizsgálat, kontroll, vagy fontos információ elkerüli a figyelmedet – a „kísérőid” mindenről tájékoztatni fognak. Ez különösen akkor lehet megnyugtató számodra, ha az első babádat várod, és hirtelen megilletődsz a rád váró feladatok hosszú listája láttán.
Milyen vizsgálatok várnak rád a második trimeszterben?
A második trimeszter elején meglehetősen nagy a nyugalom, egészen a 18-20. hétig hátradőlhetsz, ekkor kerül sor ugyanis a következő nagy ultrahangra. (Persze ez csak akkor igaz, hogy minden komplikációmentesen zajlik, és az orvosod másként nem rendeli!) Mivel már hazánkban sem kötelező az egyébként 16. hetesen elvégzendő AFP vizsgálat, ezekben a nyugodt hetekben érdemes elmenned egy fogászati vizsgálatra. Ezt egyébként sem tudod elkerülni – a fogorvosodnak írnia kell a kiskönyvedbe – jobb, ha akkor esel túl rajta, amikor nincs olyan sok teendőd. A későbbiekben sűrűbbé válnak a vizsgálatok, és a pocakod miatt a hétköznapi teendőkkel is nehezebb dolgod lesz.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






