Rengeteg a program, a falunap pedig a karácsonynál is biztosabb: ilyenkor kicsik és nagyok egyaránt kimozdulnak, hogy beszélgessenek, táncoljanak, megnézzék a koncerteket, és közösséget építsenek.
Itt mindenki ismer mindenkit és ez megnyugtató érzés. Jól esett, amikor átjött a szomszéd, hogy bemutatkozzon, vagy amikor a boltban már a nevemen köszöntöttek. Ez a személyes varázs az, ami a városból hiányzik, és ez az oka annak, hogy vidéken úgy érezheted, tényleg tartozol valahova.
Azt pedig senki sem mondta, hogy nem lehet beugrani a közeli városba, ha épp mozizni, bulizni vagy éttermezni támad kedved!
Ott van a kis települést körüllebegő nyugalom és béke, de közben egy kisebb autóút távolságra ott a nyüzsgő város, ahol a lehetőségek tárháza áll nyitva előtted.
Tartottam attól, hogy a költözés a barátságaimra is hatással lesz, és nem jó értelemben. A fővárosban élve bármikor találkozhattam velük, egyszerűbb volt összehozni a programokat, vidéken viszont mindez jelentősen leritkult. De épp ez volt az egyik oka annak, hogy rájöttem, egyes barátságok kiállják a távolság próbáját. Ők azok, akikre tényleg számíthattam, és akik a nehézségek ellenére is megpróbálták összehozni a találkozókat, nem csak akkor, amikor 15 percet kellett utazniuk a busszal a Deák térig. Megértettem, hogy nem baj, ha egyes emberek már nincsenek jelen az életünkben, mert a költözés egyúttal új ismeretségeket hoz magával. Aki igazán számított, azzal találtunk időt a beszélgetésekre! Olvass még a témában
Az úgynevezett slow living – azaz lassú életvitel – volt az egyik legnagyobb ajándék, amit kaptunk a vidékre költözéstől.
Korábban minden perc számított. Ha reggel elindultam a munkába, nagyon mérges voltam, hogy lecsúsztam az átszállásról, és 10 percet kell várnom a következő villamosra. Hazafelé mérgelődtem azon, hogy mekkora a forgalom, és alig férek el a buszon, ráadásul a bevásárlást is meg kell még ejtenem, hasonló stressz közepette.
A vidéki élet lelassított. Beletelt pár hétbe, hogy a felhalmozódott stressz eltűnjön belőlem, és nyugodtabb legyek. Rájöttem, hogy milyen ereje van annak, ha munka után nem csak a négy fal között vagyok, hanem kimehetek a kertbe, tehetek egy sétát a patak közelében, vagy este láthatom a csillagokat, mert nincs fényszennyezés. Segített, hogy megértsem azt, ki vagyok. Korábban azt hittem, nekem kell a pörgés, az, hogy a háttérben mindig halljam az autók morajlását, hogy ne érezzem magam egyedül, ha épp senki sincs otthon.
