Az életben mindössze néhány olyan esemény van, ami drasztikusan megváltoztat mindent, amit addig ismertünk. Ilyen az, amikor először költözöl el otthonról, egy munka, amit addig sosem csináltál, az esküvőd; vagy az én esetemben egy teljesen új életvitel megismerése, ami a költözésemmel vette kezdetét.
Amikor közeledtem a 30-hoz, rájöttem, hogy el kell döntenem, mi a prioritás az éltetemben. Egy nagyvárosban, pláne Budapesten, a lakásvásárlás vagy építkezés sokak számára már csak álom, így hosszú tervezgetés után végül beláttuk, hogy jobb esélyekkel indulunk vidéken. Így kerültünk egy kis pár ezer fős településre, nulla ismerőssel. Egy év távlatából tudom, hogy életem legjobb döntését hoztam meg, és a fejemben lévő sztereotípiák mind megdőltek.
Mert vidéken élni nem unalmas. A legtöbben azt gondolják, hogy sötétedés után kiürülnek az utcák, hogy nincs hova kimozdulni, és mindenki a tévé előtt tölti a hétvégéjét. Az igazság viszont az, hogy vidéken zajlanak csak igazán az események! Olvass még a témában
Rengeteg a program, a falunap pedig a karácsonynál is biztosabb: ilyenkor kicsik és nagyok egyaránt kimozdulnak, hogy beszélgessenek, táncoljanak, megnézzék a koncerteket, és közösséget építsenek.
Itt mindenki ismer mindenkit és ez megnyugtató érzés. Jól esett, amikor átjött a szomszéd, hogy bemutatkozzon, vagy amikor a boltban már a nevemen köszöntöttek. Ez a személyes varázs az, ami a városból hiányzik, és ez az oka annak, hogy vidéken úgy érezheted, tényleg tartozol valahova.
Azt pedig senki sem mondta, hogy nem lehet beugrani a közeli városba, ha épp mozizni, bulizni vagy éttermezni támad kedved!
Ott van a kis települést körüllebegő nyugalom és béke, de közben egy kisebb autóút távolságra ott a nyüzsgő város, ahol a lehetőségek tárháza áll nyitva előtted.
Tartottam attól, hogy a költözés a barátságaimra is hatással lesz, és nem jó értelemben. A fővárosban élve bármikor találkozhattam velük, egyszerűbb volt összehozni a programokat, vidéken viszont mindez jelentősen leritkult. De épp ez volt az egyik oka annak, hogy rájöttem, egyes barátságok kiállják a távolság próbáját. Ők azok, akikre tényleg számíthattam, és akik a nehézségek ellenére is megpróbálták összehozni a találkozókat, nem csak akkor, amikor 15 percet kellett utazniuk a busszal a Deák térig. Megértettem, hogy nem baj, ha egyes emberek már nincsenek jelen az életünkben, mert a költözés egyúttal új ismeretségeket hoz magával. Aki igazán számított, azzal találtunk időt a beszélgetésekre!
