Ha őszinte vagyok magamhoz, voltak dolgok, amikhez nehezen szoktam hozzá. Sosem állt szándékomban gyökeresen átalakítani őt, de azért volt bennem egy halk remény, hogy idővel bizonyos dolgokban máshogy kezd el működni. Talán (biztos) ő is érzett hasonlót velem kapcsolatban.
Azóta már több mint tizenhat tartalmas év telt el. Ma már rá sem ismerünk arra a két huszonévesre, akik annak idején egymásra találtak. Nem én változtattam meg őt és ő sem engem: mégis mindketten mások lettünk.
A kapcsolat nem késztermék

Mostanában sokszor beszélgetek erről egyedülálló barátaimmal – és visszatérő téma, hogy milyen nehéz manapság valódi kapcsolatot kialakítani. Nekem már finoman szólva is rég volt ismerkedős randim, de azt látom, hogy a választék sosem volt ilyen széles. Talán épp ez a baj, a túl sok opció gyakran bénító. Olvass még a témában
Ez a 3 csillagjegy engedi el legnehezebben a szerelmet
„Azt hitték, hogy ők mások, mégis boldogtalanok lettek” – amikor a pár azt hiszi, hogy az ő kapcsolatuk különleges
Az „érzelmi másnaposság” sokkal gyakoribb, mint gondolnád – így lábalj ki belőle
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






