Ha ebben az évtizedben születtél, nagy eséllyel elválsz az első férjedtől 

Ha ebben az évtizedben születtél, nagy eséllyel elválsz az első férjedtől 

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ha ebben az évtizedben születtél, nagy eséllyel elválsz az első férjedtől 

Akik nálam idősebbek, bizonyára imádták a 80-as éveket. Én csak a 90-es évekből tudok legkorábbról emlékeket visszaidézni, de sokszor visszasírom azokat az időket.

Nagyon más volt a világ, még, ha számomra nem is az őrült bulizásról, a meghökkentő trendekről és a szabadságról, hanem az általános iskoláról szóltak azok az évek. Most viszont egy érdekes tanulmányra bukkantam, amit angol és skót kutatók készítettek. Azt vizsgálták, hogyan alakultak azok a párkapcsolatok, amiknek a tagjai az 1980-as években születtek.

Kik válnak el a legnagyobb eséllyel?

A kutatás során a szakértők két tanulmány (BHPS és UKHLS) adatait használták fel, így több mint 3200 ember bevonásával tudták elkészíteni elemzéseiket. Készítettek három csoportot: az 1974-1979 között, az 1980-1984 között és az 1985-1990 közöttieket külön-külön vizsgálták. Meglehetősen hosszasan követték az adatokat, ugyanis 1991-2016 között elemezték az eredményeket, és mindig azokat figyelték, akik aktuálisan 16-27 évesek voltak. Ez alapján már meg tudták határozni, kik váltak el a legnagyobb eséllyel és kik voltak azok, akik kitartottak a párkapcsolatuk mellett.

Kiderült, hogy az első csoport tagjai, tehát azok, akik az 1970-es években születtek, 50%-os eséllyel házasodtak össze azzal a partnerrel, akivel először összeköltöztek. Lényegében elmondhatjuk, hogy ez a generáció az első igazán komoly kapcsolatát házassággal zárta. 

Viorel Kurnosov/istockphoto.com

Meddig tartott a boldogság?

A házasság időtartamát tekintve, az első és a második csoportba tartozók 25-27%-a az együttélést követő 2 éven belül szakított, úgyhogy nem mondhatjuk, hogy túlságosan sikeres volt a párkapcsolatok negyede. Azonban még mindig fényévekkel túlszárnyalta a harmadik csoportot, azaz azokat, akik 1985-1990 között születtek. Ez a korosztály 43%-os eséllyel vált el az első olyan partnerétől, akivel össze is költözött. A tanulmány szerint ez egyértelműen jelzi, hogy az első élettársi kapcsolatok kevésbé bizonyultak stabilnak az idő előre haladtával, a fiatalabb generációk körében pedig nem is tartanak túl sokáig. 

Változik a párkapcsolati kultúra

A kutatók hozzátették azt is, ami alighanem nyilvánvaló mindenki számára: megváltozott a párkapcsolati kultúra az elmúlt időszakban. Sokkal általánosabb dolog lett, hogy a házasság előtt először összeköltözünk az ideális jelöltünkkel és csak utána mondjuk ki a boldogító igent – már, ha kimondjuk valaha. A 1980-as években született csoport tagjaira ez már általánosan jellemző volt, ők sokkal nagyobb valószínűséggel költöztek össze akár több partnerrel is, mint azok, akik csupán 10 évvel korábban láttak napvilágot. 

Az eredmények azt sugallták, hogy az idősebb korosztályokhoz képest, az 1985-1990 között születettek élettársi kapcsolatai nem tartanak túl sokáig.

Ez érdekes kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok milyen jelentést tulajdonítanak az élettársi kapcsolatnak, és egyáltalán milyen minőségűek ezek a rövid életű viszonyok” – mondta Dr. Alina Pelikh, a tanulmány vezető szerzője. „Míg az idősebb korosztályok körében az első élettársi kapcsolatokat valószínűleg próbaházasságként kezelték, az 1990-as években született fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel költöznek össze különböző okok miatt. Ilyen lehet pl. a kényelem, vagy akár az anyagiak.

A szakértők elmondták, esélyes, hogy ezek a fiatalok alternatív megoldásként tekintettek az összeköltözésre. A céljuk az önállósodás volt, de ezt egyedül nem tudták volna kivitelezni, ezért logikusnak tűnt számukra összeköltözni akár az aktuális partnerükkel. Ha ez a kapcsolat működőképesnek bizonyult, akkor pedig szóba kerülhetett a házasság, ami viszont már nem biztos, hogy hosszútávon is beváltotta a hozzá fűzött reményeket – ezért lehet magas a válások aránya. 

Alena Darmel/pexels.com

Mit mutat a jelen?

A kutatás szerint a szülői háttér, a társadalmi-gazdasági státusz és az iskolai végzettség még napjainkban is aktív szerepet játszik a fiatalok kapcsolatainak alakulásában. Pozitív kapcsolatot találtak pl. a magasabb iskolai végzettség és az együttélésből a házasságba való sikeres átmenet között azok esetében, akik 1974 és 1979 között születettek. Ugyanezt viszont nem tudták elmondani a később született korcsoportokról. 

A szakértők szerint ez egy új viselkedésformának a megjelenésére, pl. a rövid távú kapcsolatok általános népszerűvé válására utalhat. Az elemzések alapján ezek a kapcsolatok az iskolai évek végén, vagy közvetlenül azután köttetnek, azonban jellemző módon véget is érnek. Úgy tűnik, ennek oka leggyakrabban gazdasági nehézségekre, egyéb bizonytalanságokra vezethetőek vissza. 

Eredményeink bizonyítékot szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy az ezredfordulós élettársi kapcsolatok egyre bonyolultabbá válnak. Kevésbé valószínű, hogy ezek a fiatalok összeházasodnak első partnerükkel, és egyre többen választják a hagyományos élettársi kapcsolatot” – tett hozzá a tanulmány társszerzője, Hill Kulu.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!